2023.05.21. 08:30
Még egy halálos motorbaleset történt

Illusztráció
Forrás: IGSU
Halálos baleset történt szombaton a DN 76-os országúton Szokány (Săucani) és Robogány (Răbăgani) között, csupán pár órával azután, hogy egy motoros életét vesztette ugyanezen az úton Vaskoh és Belényes között. A második baleset áldozata is egy motoros volt. A második motoros balesetet 18 óra előtt pár perccel jelentették be a rendőrségnek, ezúttal sem volt más jármű érintett. Az elsődleges információk alapján a motoros egy balra ívelő kanyarban lehajtott az útról és belezuhant egy három méteres gyűjtőcsatornába. A beton szélű csatornában nem volt víz, csak iszap volt az alján. A belényesi közúti rendőrök érkeztek ki a helyszínre, ahol az első vizsgálatok alapján megállapították, hogy a megfelelően jelzett balra ívelő kanyarban egy 55 éves magyarországi férfi motorkerékpáron közlekedve még ismeretlen körülmények között lehajtott az útról majd egy csatornába zuhant – közölte a rendőrség. A zuhanás végzetes volt, az áldozat a helyszínen életét vesztette. Szintén szombaton, szintén a DN 76-os számú úton egy másik motoros, egy 39 éves férfi vesztette életét, miután egy veszélyes kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, elesett és az út menti szalagkorlátnak csapódott.