Bűncselekmény

2022.01.13. 15:02

Előzetes letartóztatásba került az állatkínzó

Forrás: ebihoreanul.ro

BN-összeállítás

 

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állatvédelemmel foglalkozó irodája nyomozást indított kedden annak a 21 éves köröskisjenői férfinak az ügyében, aki szándékosan, jogosultság nélkül megölt egy állatot. A rendőrség közleménye szerint a férfi január 8-án, délután 17 óra körül kapott egy ismerősétől egy nagy méretű, labrador keverék kutyát. Az ebet egy kötéllel a szekérhez kötötte, és körülbelül két kilométeren keresztül vonszolta maga után, a Mezőbottyán (Botean) és Köröskisjenő közötti útszakaszon. A kutya az eközben szerzett sérülései miatt elpusztult. Január 12-én a férfit 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben további vizsgálat folyik. 

 

Az ebihoreanul.ro hírportál információi szerint a rendőrség úgy értesült az esetről, hogy egy férfi videófelvételt készített az előtte haladó szekérről, mellyel a kutyát vonszolták, és ezt megosztotta a közösségi médiában. A felvételen látszik, hogy az eb nem tud szaladni a szekér után, és az úttesten vonszolják. A tettest a rendőrség azonosította. A férfit három hónaptól 12 hónapig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik, vagy pénzbüntetést kaphat, melyet, ha nem fizet ki, börtönbe kell vonulnia. Továbbá a bíróság megtilthatja, hogy legalább öt éven keresztül állatot tartson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!