Cselgáncs Eb

2022.03.04. 12:15

Karakas szeretne bekerülni az utazó csapatba új súlycsoportjában

Szeretne bekerülni az április végén Szófiában sorra kerülő cselgáncs Európa-bajnokságra utazó magyar csapatba az 57 kilogrammosok között világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig új súlycsoportjában.

A 32 éves Európa-bajnok az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken azt mondta, már tavaly, a tokiói olimpia előtt eldöntötte, hogy ha folytatja a pályafutását a nyári játékok után, akkor azt 63 kilogrammban teszi.

Nem akartam úgy élni az életemet, hogy minden nap sanyargatom a szervezetemet a fogyasztással, mert ez mentálisan is megviselt, illetve a testem szintén jelezte már, hogy ezt nem szabad folytatni

– fogalmazott a 2020-as prágai Eb-n aranyérmes cselgáncsozó.

Hozzátette, Tokió után „nulláról kellett” kezdenie az építkezést, ami „nehéz feladat volt”.

Karakas úgy nyilatkozott, azért indult el februárban a World Tour-sorozatba tartozó tel-avivi Grand Slam-viadalon, mert úgy érezte, hogy már versenyzésre alkalmas állapotban van.

Mivel az Eb-t április végén rendezik, későinek gondoltam, ha csak márciusban vagy áprilisban térek vissza, és az izraeli versenyt sikerült is úgy felfognom, mint egy felmérőt

– mondta. Kitért rá, hogy másfél hónappal ezelőtt koronavírus-fertőzéssel küzdött, ezért az állóképessége még mindig nem százszázalékos.

Karakas kijelentette, szeretne még egy versenyen elindulni az Eb előtt, 63 kilóban itthon hárman szerepelnek, s bár a válogatási elveket még nem ismeri pontosan, a célja az, hogy bekerüljön a Szófiába utazó csapatba.

Borítókép: Karakas Hedvig ünnepli győzelmét a holland Sanne Verhagen ellen a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny -57 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzése végén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 23-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!