Elvett aranyérem

2022.02.08. 16:25

Olimpiai botrány: felülvizsgálatot kér a MOB és a MOKSZ

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség egységesen kiáll a magyar sportolók mellett – áll a

Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség – a vonatkozó szabályok keretein belül, a sportolók jogainak, a magyar olimpiai csapat és a Fair Play védelme érdekében – egységesen kiállnak a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel és versenyzés mellett, illetve mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 127 éves olimpiai mozgalom és a 115 éves korcsolya sport jóhírét megvédjék, nemzetközi elismertségét fenntartsák.

Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el.

Az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében a MOB és MOKSZ vezetői hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000 m versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát, továbbá felhívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben.

Borítókép: Liu Shaolin Sándor (balra) és a kínai Zsen Ce-vej a célban a pekingi téli olimpián 2022. február 7-én / MTI / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!