Gyorskorcsolya női 500 méter

2022.02.05. 12:52

Jászapáti továbbjutott, Kónya kiesett női 500 méteren

Jászapáti Petra futammásodikként továbbjutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres selejtezőjéből a pekingi téli olimpián, míg Kónya Zsófia kiesett.

A szombati kvalifikációban a 32 indulót nyolc futamba sorolták, melyekből az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik került a hétfői negyeddöntőbe.

   

Kónyának nehéz dolga volt, hiszen a hazai közönség előtt szereplő, a távon olimpiai ötödik és nyolcadik Fan Ko-hszi, a váltóval olimpiai negyedik, világbajnoki ezüstérmes orosz Szofija Proszvirnova, valamint a francia Gwendoline Daudet jutott. A nem kedvező hármas pályáról rajtolt, mivel a startnál nem tudott a két erősebb, a kínai és az orosz riválisa elé kerülni, így végig ebben a pozícióban maradt. Végül 43.905 másodperccel még bízhatott a továbbjutásban, de kiderült, hogy éppen nem sikerült negyeddöntőbe kerülnie, két tizeddel maradt el ettől, mert 43.702-vel lehetett továbbjutni.

   

Jászapáti - aki Kónyához hasonlóan a női váltóval négy éve olimpiai negyedik volt, ezen a távon pedig 13. - a harmadik futamba került a világcsúcstartó, olimpiai ezüst- és bronzérmes kanadai Kim Boutin, valamint az amerikai Maame Biney és a lengyel Kamila Stormowska mellé, így jó esélye volt a továbbjutásra. A szegedi versenyző a második helyről rajtolt. Az első startot visszalőtték, de ez nem zavarta meg, és Boutin mögött 42.848 másodperccel bejött biztos továbbjutónak.

   

A hollandok kiválósága, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Suzanne Schulting 42.379 másodperccel új olimpiai rekordot repesztett futamában.

   

Az ötkarikás versenyekre csak meghívott nézők mehetnek be, ezúttal közel ezer vendéget engedtek a 10 ezer férőhelyes Fővárosi Fedett Stadionba többek között abban a reményben, hogy a hazaiak majd a helyi idő szerint esti vegyes váltóban megszerzik első aranyérmüket. A hangulat így is kiváló volt, a világkupa-sorozathoz hasonlóan pörgős zenék szóltak a holtidőkben, és a hangos bemondó is szórakoztatta a közönséget.

   

A rajt előtt az keltett feszültséget, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégis engedték rajthoz állni a lengyel Natalia Maliszewskát, akiről pénteken még azt közölte hazája olimpiai bizottsága, hogy nem indulhat, mert két pozitív koronavírustesztet adott. Most csak annyit közöltek, hogy a 2018-ban világbajnoki ezüstérmes, 2019-ben Európa-bajnok sportoló a lengyel olimpiai delegáció és bizottság erőfeszítésének köszönhetően kiszabadulhatott a karanténhotelből, és visszamehetett az olimpiai faluba, így versenyezhet. Ennek alapján készítették el a futambeosztást is, ám végül egy órával a rajt előtt Maliszewskát mégsem engedték rajthoz állni, így a két magyar indulónak is részben változtak az ellenfelei.

   

A nap folyamán még mindkét magyar női versenyző érdekelt lesz az olimpián debütáló vegyes váltóban.

   

A férfiak szombati 1000 méteres selejtezőjében az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és ezen a távon négy éve - még amerikai színekben - olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry szerepel.

 

Forrás: MTI

Borítókép: A kanadai Kim Boutin, Jászapáti Petra, az amerikai Maame Biney és a lengyel Kamila Stormowska (b-j) a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres versenyének selejtezőjében a pekingi téli olimpián a Fővárosi Fedett Stadionban 2022. február 3-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!