gyorskorcsolya

2021.10.30. 12:02

Nincs magyar érem szombaton a rövidpályás világkupán

Nem szereztek érmet sportolóink szombaton 500 és 1500 méteren sem a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának második, nagojai állomásán, de öten is a kisdöntőben szerepelhettek. A váltók közül az ötkarikás címvédő férfi négyes fináléba jutott, a női pedig kiesett az elődöntőben.

Fotós: Mark Schiefelbein

A legrövidebb táv negyeddöntőjében a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaoang rajt-cél győzelmet aratott, míg a szintén ötkarikás aranyérmes bátyját, Liu Shaolin Sándort, valamint az amerikai születésű Krueger John-Henryt a zsűri juttatta tovább, mivel mindkettőjükkel szemben szabálytalankodtak. Mivel a gyengébb időeredmények miatt mindhárom magyar a kedvezőtlen külső pályákról rajtolt az elődöntőben, így

bravúrra lett volna szükség a fináléba jutáshoz.

Ez egyiküknek sem sikerült, mindhárman a kisdöntőbe jutottak, amelyet Liu Shaoang nyert meg, az egy hete Pekingben győztes Liu Shaolin harmadik, míg Krueger negyedik lett, így összességében ötödik, hetedik és nyolcadik helyen zártak. Az aranyérmet a szám kétszeres világbajnoka, a dél-koreai Hvang Tae Hon szerezte meg.

A nőknél már csak Jászapáti Petra jutott el a csütörtöki selejtezőkből a negyeddöntőig, amelyből a szám holland vb-bronzérmesét, Selma Poutsmát egy szép manőverrel megelőzve futamharmadikként időeredménnyel került a legjobb tíz közé. Ott viszont már nem volt reális esélye a továbbjutásra, futamában negyedikként ő is a kisdöntőbe kvalifikálta magát. A szegedi versenyző a B döntőben elért harmadik helyével hetedik lett. A fináléban a táv olimpiai bajnoka, az olasz Arianna Fontana diadalmaskodott. A selejtezőben kiesett magyarok közül Kónya Zsófia a 28., Somogyi Barbara a 30. helyen végzett.

A leghosszabb távon egyetlen magyar volt érdekelt Krueger személyében, aki az elődöntőben negyedik helyével a kisdöntőbe kvalifikálta magát. Ott viszont nagyszerűen versenyezve, öt körrel a vége előtt élre állva győzött, így összességében nyolcadikként zárt. A fináléban az olasz Yuri Confortola váratlanul kilőtt a rajtnál és három kör alatt körelőnyt épített ki meglepett vetélytársaival szemben, így magabiztosan diadalmaskodott. A nőknél a szám holland világ- és Európa-bajnoka, Suzanne Schulting haladt át elsőként a célvonalon. A csütörtöki selejtezőben kizárt Liu Shaoang 40., Jászapáti Péter 81. lett, a nőknél Sziliczei-Német Rebeka 26., Somodi Maja 40., míg Jászapáti Petra 62. helyen végzett.

Az 5000 méteres férfi váltóban a Liu fivérek és Krueger mellett ezúttal Nógrádi Bence kapott lehetőséget az elődöntőben. A magyarok a futam során szinte végig a kínaiak mögött a második helyen utaztak, és bár a hajrában Nógrádi összeakadt az előzni próbáló olasz riválisával, de megtartotta a továbbjutást érő pozíciót.

A 3000 méteres női váltó elődöntőjében a Jászapáti, Kónya, Sziliczei-Német, Somogyi összeállítású négyes az elődöntőjében szinte végig a negyedik helyen korcsolyázott, a hajrában egy váltásnál előzte meg a japán kvartettet, de Sziliczei-Német összeakadt riválisával, a zsűri pedig őt látta szabálytalannak, így a kizárással még a kisdöntő kiharcolása sem jött össze.

Vasárnap az 1000 méter végcsatározásai mellett a három váltóverseny döntőit rendezik.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra nyolc-nyolc férfi és női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren pedig 36 fős lesz a mezőny, amely úgy alakul ki, hogy minden versenyző három legjobb eredménye számít a kvalifikációs pontversenybe. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő,

a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán.

A kvalifikáció kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni indulási jogot szerezzen.

A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között, majd a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat november 25. és 28. között.

Forrás: MTI

Borítókép: Liu Shaoang vezeti a mezőnyt a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa pekingi viadalán 2021. október 21-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában