sakk

2020.12.07. 10:50

Új pályára állíthatja a magyar sakkozást a budapesti sakkolimpia

Szabó László szerint új pályára állíthatja a magyar sakkozást a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) vasárnapi döntése, amely szerint Budapest rendezheti a 2024-es sakkolimpiát.

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) elnöke az M4 Sport Sporthíradóban hétfőn elmondta,

a sakkolimpiákon a házigazda több csapatot indíthat a férfiak és a nők között is, ami „megnyitja a távlatokat a tehetséges magyar fiatalok előtt”.

Hangsúlyozta: az MSSZ a női sakk fejlesztésére is törekszik, és a FIDE-vel együtt szeretné elérni, hogy növekedjen a sakkolimpián induló női együttesek száma, amely hagyományosan kevesebb, mint a férfiaké.

A magyar pályázat számos innovációt is tartalmaz, ezek közül kiemelte, hogy

a budapesti lesz az első 5G sakkolimpia, a mérkőzések nem pusztán valós időben lesznek követhetőek, de akár a saját szobájába is varázsolhat mindenki egy-egy partit.

„Már most is milliók követik az online térben a mérkőzéseket. A sakkolimpián közel ezer táblán játszanak egy fordulóban, egy időben, és ezek mind élőben követhetők lesznek” – fogalmazott Szabó László.

Hozzátette, a 13 napos sakkolimpia lebonyolításához 9000 négyzetméterre lesz szükség, ezért a Hungexpo ad majd otthont az eseménynek 2024 szeptemberében, várhatóan 3500 résztvevővel.

Magyarország korábban még nem rendezett sakkolimpiát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!