Évadnyitó

2023.09.06. 11:58

Pénteken indul a torockói Duna-Ház új évada

Zenés-táncos szabadtéri ünnepséggel indul a torockói Duna-Ház új évada szeptember 8-án – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

MW

Néptáncosok vonulnak a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által szervezett VIII. Duna Napon az erdélyi Torockón 2022. június 4-én

Forrás: MTI

Fotó: Kiss Gábor

A közleményben kiemelték: a közmédia erdélyi közösségi háza megújuló sorozatokkal, nemzeti és egyházi ünnepeinkhez kapcsolódó előadásokkal, látványos kamarakiállításokkal, változatos családi programokkal, a hagyományőrzést modern formában megvalósító alkotóműhelyekkel és további újdonságokkal vár kicsiket és nagyokat az új évadban is.

Torockón, alkalmanként kihelyezett helyszíneken, sőt közkívánatra az online térben is részt vehetnek az érdeklődők a ház ingyenes rendezvényein

 – tették hozzá.

Az évadnyitó rendezvényen pénteken 16 órától már iskolakezdésre hangoló, kreatív kézműves foglalkozásokkal várják a családokat Szakács Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium pedagógusa vezetésével.

Később, 18 órától látványos zenés és néptánc produkciókkal állnak színpadra a térségből érkező együttesek. Fellép a Torockói Fúvószenekar és a Tordatúri Boglya Néptánccsoport, a torockói és torockószentgyörgyi tagokból álló Kis Szilas Néptánccsoport népi gyerekjátékokat és táncokat ad elő. A Csombordi Pipacs Néptánccsoport palatkai néptáncokat táncol, vezetőjük, Boros Erzsébet népdalénekes pedig szépkenyerűszentmártoni népdalokat énekel zenekari kísérettel.

A színpadi produkciókat 19:30-tól Varga Csaba nagyváradi hegymászó előadása követi, aki a vetítéssel illusztrált élménybeszámolójában a nyári Nanga Parbat expedícióról beszél.

A közleményben ismertették, hogy szeptember 15-én a Duna-Ház ad otthont a Torockószentgyörgyi Gazdanap nyitó előadásának. A rendezvényen Dániel Lajos kertészmérnök a gyümölcsfák metszéséről és ápolásáról, Debreceni József gépészmérnök a forgatás nélküli gazdálkodásról, Kovács Ottó állatorvos Mező-gazdálkodj okosan címmel, valamint Csíki Gyula kertészmérnök rózsákról és facsemetékről tart előadásokat.

Szeptember 18-án Hunyadi János honvédő harcairól tart előadást Hidán Csaba történész, harcművészet-oktató, amelyet interaktív önvédelmi bemutató követ a tordai Jósika Miklós Líceumban.

Szeptember 20-án indul el a Duna-Házban Csécs Márton esperes, Torockó unitárius lelkészének új sorozata, Részletekbe merülve címmel.

Jelezték: megújult szerkezettel folytatódik két népszerű online sorozat, a Mesetorna és a Mesés élményfestés. A Zámborszky Eszter mesepedagógus, alkotóművész vezette interaktív foglalkozásokhoz a Duna-Ház Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján lehet csatlakozni szeptember 26-tól.

A Magyar Népmese Napját interaktív mesés-zenés gyerekprogrammal ünneplik szeptember 29-én a Mesepadláson Pap Noémi Tekergő mesemondó, Kasabian Ágnes és Zselyke mesedalnokok, valamint torockói, torockószentgyörgyi és kövendi kisiskolások és óvodások részvételével. Kísérőprogramként a Legendárium című rajzfilmsorozat néhány friss epizódját vetítik.

Októbertől indul a Duna-Házban a torockói motívumokat kortárs ruhadarabokon megörökítő hagyományőrző workshop, Csegöldi Erika marosludasi iparművész, jelmeztervező irányításával. Folytatódik Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember sorozata, a Lélekműhely, Kovács Sándor egyháztörténész pedig október 24-én az 1956-os forradalom erdélyi következményeiről tart élményszerű előadást.

A tájékoztatás szerint november első hetében, az őszi szünetben élményfestő és kézműves tábort szerveznek a 9-14 éves korosztálynak.

A Duna-Ház már tizedik éve változatos, színvonalas és ingyenes szórakoztató programokkal várja a családokat. Rendezvényeiket a korszerű hagyományőrzés, a szórakoztatva oktatás, a nemzeti, kulturális értékek modern formában történő továbbadása szellemében szervezik, a 21. századi közönséget megszólítva.

Arra törekednek, hogy a térség magyarsága otthon érezze magát szülőföldjén. Kiemelt céljuk az is, hogy szívesen látogasson el a Duna-Házba a nemzeti kultúra iránt fogékony közönség a teljes magyar nyelvterületről.

Több mint kétezer pályázat érkezett a Csoóri Sándor Programra

A kulturális tárca által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött program megvalósítására 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

 „A hét éve életre hívott Csoóri Sándor Program sikerét és népszerűségét egyértelműen jelzi, hogy idén az elmúlt évekhez képest is több, összesen 2265 pályamunka érkezett be, ezek elbírálása a következő hetekben zajlik” – mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár a kultúra.hu-nak.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt programra a jelentkezés augusztusban zárult. A Csoóri Sándor Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése, mindezzel a magyar népművészeti értékek, hagyományok megőrzése, átörökítése.

Az idei kiírásra rendelkezésre álló forrást jövő június 30-ig lehet felhasználni hazai és határon túli műhelyek szakmai munkájának támogatására, táncházak, népi kézműves programok, táncegyüttesek, népzenei csoportok és népdalkörök éves tevékenységének finanszírozására.

Mint a kultúra.hu írta, a Csoóri Sándor Program pályázati rendszere a szakmai munkához való kiszámítható alap biztosítását teszi lehetővé, valamint új együttesek és alkotóközösségek létrejöttét is segíti.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!