Gazdag programsorozat

2022.12.15. 08:00

Tavasszal kezdődik a Színházi Olimpia Magyarországon

Jövő áprilistól három hónapon át tart majd a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amelyre mintegy 35 ország csaknem 200 társulata érkezik Magyarországra. A programsorozat 70 helyszínén a színházi előadások mellett országszerte kiállítások, workshopok és könyvbemutatók várják majd a közönséget.

MTI

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője beszél az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2022. december 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

„Soha ilyen jelentős színházi eseményt még nem rendezett Magyarország”

– fogalmazott az eseményt beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Színházi Olimpia művészeti vezetője.

Kiemelte, hogy a programban több mint száz partnerintézmény vesz részt, és a rendezvényen az egész magyar színházi élet keresztmetszetét szeretnék bemutatni.

A Színházi Olimpián olyan szakmai óriások rendezéseivel és munkájával találkozhat majd a magyarországi közönség, mint Theodórosz Terzopulosz, Tadashi Suzuki, Romeo Castellucci, Szlava Polunyin, Heiner Goebbels, Eugenio Barba, Alessandro Serra, Liu Libin vagy Declan Donnellan – sorolta Vidnyánszky Attila.

TÓTH Zoltán; ASBÓTH Anikó; ERTL Péter; KULCSÁR Edit; ELEK Tibor; KISS-B. Atilla; VIDNYÁNSZKY Attila; ROZGONYI-KULCSÁR Viktória; BAKOS-KISS Gábor; PATAKI András; KISS B. Atilla
A 10. Színházi Olimpia beharangozó sajtótájékoztatója a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2022. december 13-án. Az asztalnál balról jobbra: Tóth Zoltán, az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke, Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője, Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Kulcsár Edit, a Nemzeti Színház dramaturgja, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője, Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára, Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója
Fotós: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Mint hozzátette, lesznek bábos és táncfesztiválok is. A Színházi Olimpia csaknem 600 előadásából több mint 330 előadást jegyeznek a bábos műfaj képviselői.

Az alternatív szcénát többek között a Jurányi Ház és a Bethlen Téri Színház képviseli. Fesztivált rendez az idén 100 éves Budapesti Operettszínház is. A Győri Nemzeti Színház a Duna menti teátrumokat fogja össze. Az amatőröknek és a diákszínjátszóknak is lesznek fesztiváljai, valamint a szabadtéri színházak is csatlakoztak az eseményhez.

Vidnyánszky Attila elmondta, hogy az olimpia egyik fókuszában Madách Imre áll majd, akinek a munkásságát nemcsak konferenciák, kiállítások, új könyvek mutatják be, hanem a világ 12 országának színművészeti iskoláiból érkező csoportok is, amelyek Az ember tragédiája dolgozzák fel.

Vidnyánszky Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a Színházi Olimpia weboldalán (http://www.szinhaz.org/) már megtekinthető a programok egy része, a kínálat a következő hetekben pedig újabb produkciókkal bővül.

Pataki András művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a kormány mintegy négymilliárd forinttal támogatja az eseményt.

„Nem lehet nem elfogódottnak lenni, hiszen a világ színháztörténelme 2023-ban itt, a Kárpát-medencében íródik”

– fogalmazott. Felidézte, hogy korábban „jellemzően csak tévéfelvételeken voltak láthatóak hasonló események, majd a MITEM megnyitotta a világot egy kicsit a színházművészet vonatkozásában”, és így már Budapesten is hozzáférhetünk a legrangosabb színházi projektekhez, most pedig ennek koronájaként rendezik meg a Színházi Olimpiát.

„A Színházi Olimpia egy olyan nemzetközi fórum, amely jelentős színházi alkotók munkásságát mutatja be a világ minden tájáról. A kreatív ötletek és javaslatok megismerése előmozdíthatja a művészet jövőjét”

– fogalmazott üzenetében Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia alapítója, az athéni Attis Színház igazgatója.

VIDNYÁNSZKY Attila; PATAKI András
A 10. Színházi Olimpia beharangozó sajtótájékoztatójának résztvevői és meghívottjai a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2022. december 13-án. Az első sorban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője (j6) és Pataki András, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára (j4)
Fotós: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI

Az eseményen online bejelentkeztek a rendezvény olasz, német, mexikói, romániai vendégelőadásainak rendezői is.

Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a városban június 6-14. között Dunafeszt néven rendezik meg a Duna menti városok színházainak fesztiválját. Emellett április 17-23. között a város ad otthont a Patchwork Nemzetköz Gyermek- és Ifjúsági Fesztiválnak.

Kiss B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, hogy 2023-ban „mini Csárdáskirálynő fesztivált” rendeznek, amelyen a saját előadásuk mellett két külföldi előadást is láthat a közönség.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója kiemelte, hogy a gyulai intézményen kívül még további hét szabadtéri színház csatlakozott a Színházi Olimpiához. A Gyulai Várszínház három előadással készül az eseményre.

Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a teljes magyar bábos szakma bekapcsolódik az olimpia rendezvénysorozatába, és az előadások lefedik az ország teljes területét. Több regionális helyszín közreműködésével meghívják a kortárs és a határon túli magyar nyelvű bábszínházakat, a fővárosban bábfesztivált rendeznek, és lesznek szabadtéri, vásári, báb- és utcaszínházi előadások Kemény Henrik öröksége előtt tisztelegve. A programokhoz kapcsolódóan hét kiállítást is terveznek.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója elmondta, hogy a legnagyobb magyar táncegyüttesek, így a győri, a szegedi, a pécsi, a székesfehérvári és a miskolci balett is örömmel csatlakoztak az olimpiához. A klasszikusbalett-előadások mellett lesznek kortárs táncelőadások, valamint néptáncelőadások is.

Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője elmondta, hogy az olimpiára nemzetközi és vidéki közreműködők bevonásával tematikus fesztivállal készülnek, amely a CSET (Család, Egyén, Társadalom) munkacímet viseli.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában