Kettős évforduló

2022.06.02. 08:21

Centenáriumi évadra készül a Budapesti Operettszínház

A 2022/2023-as évadban a megszokottnál lényegesen több lesz az operettgála.

A Budapesti Operettszínház centenáriuma jegyében hirdeti meg a 2022/2023-as évadot, amelyben a gáláké lesz a főszerep – közölte Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója szerdán.

Az operett műfaj 1922. december 22-én kapott önálló otthont abban az épületben, ahol jelenleg is működik a Budapesti Operettszínház. Ezt követően az intézmény 1923-ban vette fel a Fővárosi Operettszínház nevet, Bécs után így Budapest lett az operett fővárosa. A színház a következő évadot e kettős évfordulónak szenteli – hangzott el a 2022/2023-as évadot beharangozó sajtótájékoztatón.

Kiss-B. Attila elmondta, hogy a centenáriumi év során a megszokottnál lényegesen több lesz az operettgála, kevesebb lesz viszont a bemutató. Ezt azzal indokolta, hogy sok új produkció jött létre a pandémiás időszakban és kevés alkalom volt ezeket játszani.

Gálakoncerttel ünneplik majd az évfordulókat is – mutatott rá a főigazgató, megjegyezve: reményei szerint a decemberi jubileumi gálán felcsendülnek majd részletek az Olívia hercegnő című operettből is, Buttykai Ákos darabja ment ugyanis 100 évvel ezelőtt azon a napon, amikor az orfeumból színház lett.

Kiss-B. Attila az új előadásokat ismertetve elmondta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján mutatják be Huszka Jenő romantikus nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot Homonnay Zsolt rendezésében. A darab díszlettervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Berzsenyi Krisztina lesz.

A centenáriumi évad bemutatói között szerepel a Monte Cristo Grófja című musical is, amelynek címszereplője, dalszövegírója, valamint zeneszerzője is Szomor György. A budapesti bemutatót Vincze Balázs viszi színre.

Az előadások mellett a következő évadban Közelebb címmel zenés kávéházi beszélgetéseket rendeznek a színházban havonta egy-egy alkalommal, amelyeken a társulat két-két sztárművészét ismerhetik meg a nézők közelebbről. Halottak napján és nagypénteken pedig Andrew Lloyd Webber Requiemjét hallgathatja meg a közönség az operettszínház szólistáinak, szimfonikus zenekarának és énekkarának előadásában – tette hozzá a főigazgató.

Kiss-B. Attila kitért arra is, hogy a centenáriumi évadban, adózva a nagy elődöknek, a bérletkonstrukciók is megújulnak: a következő szezonban 14 bérletsorozatot érhet el a közönség, ebből hat egy-egy nagy művész nevét viseli majd.

Borítóképünkön Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában