A Mesti-korszak

2021.12.07. 11:35

Másfél évtizedig állt a Magyar Állami Népi Együttes élén Timár Sándor

Timár Sándor egy kritikus időszakban állt helyt, egy művészeti korszakot emlegetnek nevével, és úttörő szerepével utódai életét is segítette.

Timár Sándor, a 91 éves Kossuth-díjas magyar koreográfus, a Nemzet Művésze 1981-től másfél évtizedig állt a Magyar Állami Népi Együttes élén. A társulat életében meghatározó időszakot felesége és szakmai alkotótársa, Timár Böske idézte fel.

Timár Böske elmondta, 1970-ben került a Bartók Béla Táncegyüttesbe, előtte versenytornász volt. Akkor érkezett hozzájuk, amikor az egész néptáncmozgalomban alapvető változásoknak lehettek tanúi.

A Bartók Együttest tekintették a gyökeres átalakulás, a teljesen új szemléletű néptánctanítás és néptánctanulás központi műhelyének.

Ez az új módszer Timár Sándor, vagyis Mesti nevéhez kötődik. Amikor már Halmos Béla és Sebő Ferenc is csatlakoztak a mozgalomhoz, a közös munka kiteljesült. A csoportalkotó tevékenységét továbbá olyan kiválóságok is segítették, mint Csoóri Sándor, Nagy László költő és Kósa Ferenc filmrendező. A kutatások nyomán az improvizáció került előtérbe, Sándor partnere ebben Martin György volt. A táncházmozgalom az új folklorista módszeren alapult, illetve terjedt el az egész országban.

A rendezvényekre az utcáról tértek be fiatalok, hogy megtanítsák őket a magyar néptánc nyelvtanára. Ez az anyanyelv számított a Bartók Együttesben is alapul, erre épült maga az alkotás.

Timár Böske szerint a saját munkájuk lekötötte őket, így ebben a közegben a Magyar Állami Népi Együttest nem nagyon emlegették, jóllehet az ország első számú hivatásos együttesének számított. Ettől függetlenül Rábai Miklós nevét etalonként tartották számon, jól ismerték a Magyar Televízióból. De az együttessel szorosabb kapcsolatba csak később kerültek, amikor felkértek 3 koreográfust, Novák Ferencet, Kricskovics Antalt és Timár Sándort egy 3 részes, teljes estét betöltő műsor összeállítására.

Timár Sándor és Böske együtt táncolták a Forgatóst

Fotó: Eifert János / Magyar Állami Népi Együttes

A bemutatót 1980. áprilisában, az Operettszínházban rendezték. Timár Sándor nevéhez a Néptánc szvit fűződik. Ez a vendégjátékra később igen hasznosnak bizonyult, hiszen az együttes más koreográfusok stílusával is megismerkedhetett, a Bartók Béla Táncegyüttes pedig alaposabb információkat szerezhetett a társulat munkájáról és képességéről.

Timár nem engedte, hogy munkáját a politika befolyásolja

A bemutató is hozzájárult ahhoz, hogy Timár Sándort 1981-ben felkérték az Együttes művészeti vezetőjének az elhunyt Létai Dezső helyére. Sokat gondolkodott a válaszon, véleménye szerint szerencsésebb lett volna, ha korábban, közvetlenül Rábai Miklós halála után gondolnak rá. Így is megtiszteltetésként élte meg, viszont egy alapvető probléma még évekig elkísérte. Timár Sándor pártonkívüli volt, ami 1981. januárjában még fontos szempontnak számított.

Ha szükség van a tudásra, azt szívesen veszem, de ne támasszanak feltételeket nekem – vallotta a koreográfus.

Mesti többször találkozott Csoóri Sándorral és az akkori művelődési miniszterrel, Pozsgay Imrével. Az előbbivel azonos elveket vallottak, az utóbbit pedig, a politikai változásokat érzékelve, már nem nagyon érdekelte Sándor irányultsága.

Timár Sándor a felkérést igazi szakmai kihívásnak tekintette annak ellenére, hogy az improvizatív, új szellemből az együttes teljesen kimaradt. Pozsgay is azért számított rá, mivel úgy érezte, hogy az ország első hivatásos együttesének is meg kell értenie az idők szavát.

A belépő több szempontból sem volt zökkenőmentes

1981-ben Timár Böske is Sándorral érkezett. Ekkor már az új vezető az együttes tagjai között számos tanítványával találkozhatott a Állami Balett Intézetnek is. Ők már, mint például Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán, Végső Miklós, Németh Ildikó és Zorándi Mária az új szellemben nevelkedtek, és nagyon számítottak egykori tanárukra. Ők képezték a bázist, valamint a Bartók Együttesből is többeket szerződtettek.

Az együttes másik fele viszont Rábai táncosnak számított, és legtöbbjük már túl volt művészi karrierje delelőjén.

Az új vezető által képviselt módszer idegenül hatott számukra, tartottak a változástól is. Ugyanakkor tudták, hogy nincs más választásuk, csak ők veszíthetnek, ha nem alkalmazkodnak. Timár Sándor nagy türelemmel tudta a konfliktushelyzetet kezelni. Kora, tapasztalata mind segítette a nehezebb helyzetek feloldásában. Inkább az egykori tanítványai részéről mutatkozott türelmetlenség, ők radikálisabb változást képzeltek el, véleményüknek hangot is adtak.

Az új vezetőnek így 4 iránynak, a markáns koncepciójának, a munkamódszerének, az elutasító törzsgárdának és az ifjak türelmetlenségének az eredőjét kellett megalkotnia.

Timár Böske hangsúlyozta, mindkét csoport kiváló táncosokból állt, nem a tudással, hanem a szemlélettel voltak gondok. Egy újabb problémaforrást jelentett továbbá a tánckar, a kórus és a cigányzenekar hagyományos egysége.

Mi például parasztzenekarhoz szoktunk. Az ország legjobb népzenei együttesei léptek fel velünk. Olyan világhírű együttesek nőttek ki belőlük, mint a Muzsikás. Az autentikus táncok előadása a már említett zenekarral, a kórus aláfestésével idegenül hatott – emelte ki.

Elmondta továbbá, hogy hamar érkezett a felkérés az első amerikai turnéra. Az első egész estét betöltő műsor, a Lakodalmas is akkor állt össze a korántsem egységes társulattal. A változások közé tartozott, hogy Timár Sándor például szerződtetett egy hagyományos népzenészekből álló zenekart.

Igazi nóvumnak számított ilyen körülmények között egy autentikus magyar népzenés és néptáncos produkció színpadra állítása.

Az együttes sikerszámai, mint például az Ecseri lakodalmas, végig repertoáron maradt, Timár Böske is számtalanszor lépett fel benne a Budai Parkszínpadon, a Margitszigeten és egy Rábai-évfordulón. Az akkor már kicserélődött tánckarral fel is újították a darabot. Az új művek, mint a Vallomások a néptáncról, a Tánckaláka és az Elindultam szép hazámból viszont már Timár Sándor koncepcióját tükrözték, és a közönségsiker sem maradt el.

Az idő múlásával sok minden megoldódott

A legidősebb generáció apránként kicserélődött. Mivel Timár Sándor továbbra is tanított a Balett Intézetben, a legtehetségesebb tanítványaival töltötte fel a távozók státuszát, illetve vidékről is hozott kiváló művészeket. A cigányzenekarral a kórus tagjai pedig 1985-ben az akkor alakuló Nemzeti Énekkar alapját képezték.

Nagyon gyakran hívtak az együttest külföldi fellépésre.

Timár Böske három 3 hónapos amerikai fellépésen vehetett részt, Európa nagyvárosaiban és Távol-Keleten is szívesen látták őket. A társulat összeszoktatására is kiválóan hatott a folyamatos együttlét. A hosszú amerikai turnékba mindig beletartozott a március 15-ei ünnep is. Akármerre jártak, a magyarok fogadást adtak tiszteletünkre.

Az utolsó külföldi fellépésekbe mindig belevittek valami szokatlant, amiért Timár Sándor haragudott. Emlékezetes volt Moszkvában, amikor a fiúkat hátraküldték forogni, és a szatmári csapásolást a lányok adták elő. Sokat gyakoroltak előtte, hogy ne tűnjön rögtönzésnek. A közönség tombolt, egyedül Sándor ült komor arccal a nézőtéren, és csúszott egyre lejjebb a székében.

A kalocsai táncnál egy hevesebb mozdulatnál egyszer lerepült a papucsom a közönség közé. A publikum érdeklődéssel figyelte, merre landol a lábbeli, én pedig fél papucsban roptam a táncot a színen – mesélte Böske.

Elmondta továbbá, hogy egyszerre volt szemlélője, illetve táncosként, asszisztensként és feleségként aktív részese a folyamatnak. Kiemelte, mindig megoldotta, de sok fejtörést okozott neki.

Férje csak úgy vállalta el a vezetést, ha vele dolgozhat.

Timár Böske továbbá elmondta, a Bartók Együttes egységes baráti, családias közösség volt, számos táncossal, nagyon fiatalon, együtt kerültek oda, és együtt is nőttek fel. Ez a barátság mind a mai napig tart. Ebből a fészekmelegből átkerülni viszont a vegyes összetételű együttesbe radikális változást jelentett számára is. Ugyanakkor tisztában volt vele, mint a művészeti vezető felesége, hogy mindig visszafogott, szerény legyen, így hamar talált barátokat is.

Ami nehézséget jelentett számára, hogy az 5 gyerekétől, akikből 4 ebben az időszakban született, hosszabb időre kellett gyakran elválnia. A Gyed és a Gyes sok segítséget nyújtott ebben az időben a kismamáknak, de Timár Sándor, a művészember, az alkotó elvárta, hogy helytálljon mellette.

A család fogott össze Böske érdekében

Elmondta, édesanyjának és a testvéreinek köszönheti a legtöbbet, de számos külső segítőre is számíthatott. Szokta is emlegetni férjének, hogy nagyon sok áldozatot hozott a művészete oltárán.

Timár Sándor és Böske 1996-ban távoztak az együttesből. Annak ellenére, hogy a koreográfus még alkotóereje teljében volt, nyugdíjba vonult.

Böske elmondta, férjem koncepciójában a színpadon is a tánccal, a tiszta forrással kívánt mindent kifejezni. Viszont a társulatban kialakult egy színpadiasabb, kerettörténetekkel, dramaturgikus elemekkel, díszletekkel, különböző effektusokkal operáló szemlélet. Az újítás lett a középpontban, amiben Sándor régi tanítványai is partnerek lettek, így elváltak útjaik.

Timár Sándor nagy lendülettel vetette bele magát a fiatalok tanításába

Fotó: Korniss Péter / Magyar Állami Népi Együttes

A távozása viszont Böske szerint a javunkra vált. Még az együttesben, 1993-ban hozta létre a Csillagszemű táncpedagógiai műhely elődjét Szivárvány néven. A felvételit a Corvin téri színházterembe hirdették meg. Akkor a korhatárt az 5 éveseknél húzták meg, a televízió és rádió is sokat segített a toborzásban.

Végül félszáz gyerekkel indították el a mozgalmat, az évad végére viszont megháromszorozódott a létszám.

Ezt már nem lehetett az együttes keretében működtetni, így Csillagszemű Gyermektáncegyüttes néven már Sándorral külön vezették a munkáját, mikor megvált az együttestől. A járvány előtti évben már nyolcszáz fiatallal foglalkozhattak. A legtehetségesebbek közülük, valamint az együttes számos tagja a Timár Kamara Táncegyüttesben folytathatták a munkát. Ez Sándornak teljes folytonosságot jelentett az alkotó munkában.

A Timár-módszer itthon és külföldön hamar népszerűvé vált, Timár Sándor 85 éves koráig vett aktívan részt az oktatásban.

Azt a feladatot, amivel Pozsgay Imre megbízta, tökéletesen teljesítette.

Személye és munkája később igazolta pozitív várakozásaimat. Számomra sohasem volt vitás, hogy ő az igazi szellemi ereje a magyar népi együttesnek – nyilatkozta egy interjúban az egykori pártfogó.

Valóban, Timár Sándor egy kritikus időszakban állt helyt, egy művészeti korszakot emlegetnek nevével, és úttörő szerepével utódai életét is segítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!