szakmai javaslat alapján

2021.06.15. 16:48

Odaítélték a Hevesi Sándor-díjat

Az elismerést minden évben annak a három művésznek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

Balog József, Balogh Tibor és Láng Annamária kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat – közölte a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja kedden az MTI-vel.

A Hevesi Sándor-díjat az ITI Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismerést minden évben annak a három művésznek, kultúraközvetítő, társulatvezető szakembernek adják át, aki sokat tett a magyar színház nemzetközi elismertetéséért, megismertetéséért.

A Hevesi Sándor-díjat 2021-ben is hárman vehetik át: Balog József, a MASZK Egyesület elnöke, a nemzetközileg is elismert szegedi Thealter Fesztivál művészeti vezetője, szervezője; Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának művészeti vezetője; valamint a nemzetközi színházakban régóta sikereket arató Láng Annamária színművész, aki jelenleg a bécsi Burgtheater tagja.

A díjat szakmai szervezetek, színházak javaslata alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának képviselőiből álló kuratórium ítéli oda.

A korábbi években a színházi világnap alkalmából átadott elismerést az idén a járványhelyzet miatt ítélték oda későbbi időpontban, a kuratórium csak most tudott ülést tartani és dönteni a 2021-es Hevesi-díjról.

Az elismerést idén a magyar dráma napján, szeptember 21-én adják át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában