megtartják a programokat

2020.06.28. 07:20

Megnyitja idei szezonját az Esztergomi Várszínház

Július 4-én indul a nyári évad, amelyet a nemzeti összetartozás jegyében hirdettek meg.

Az Esztergomi Bazilika lábánál lévő teátrumba a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából az összes környező országból érkeznek magyar színházak, emellett gyerekprogramokkal is várják a családosokat – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház művészeti igazgatója elmondta:

a nyári évad a tervek szerint alakul, várhatóan minden szabadtéri program megvalósulhat.

A most meghirdetett program, amely július 4-én a Római karnevál című darabbal indul, szinte megegyezik az eredeti műsortervvel. A változás csupán annyi, hogy a június 26-ra tervezett első előadást végül záróelőadásként tűzik műsorra: A Glembay ház című produkciót augusztus 29-én láthatja a közönség.

A programból kiemelte még a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház Hattyúk tava újratöltve című előadását, amely augusztus 8-án lesz látható, valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Forráspont című előadását, amely augusztus 12-én vendégszerepel Esztergomban.

Hozzátette, hogy a gyerekeket a 20 éve hagyományosan megszervezett Esztergomi Bábos Táborral várják augusztus 3. és 7. között. A kreatív művészeti tábort, amely nagyváradi bábművészek vezetésével valósul meg, 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában