nagy kihívás

2020.03.03. 10:01

Amatőr énekeseknek kínál bemutatkozási lehetőséget az Operaház

A Magyar Állami Operaház 2014-ben csatlakozott a World Voice Day (hang világnapja) rendezvényeihez.

Amatőr énekeseknek kínál bemutatkozási lehetőséget a Magyar Állami Operaház a hamarosan nyíló Eiffel Műhelyház színpadán április 16-án, a World Voice Day, vagyis a hang világnapja alkalmából.

Az Opera énekelni szerető 16-61 évesek jelentkezését várja március 16-án éjfélig. Az érdeklődők a jelentkezési lap kitöltésével, önéletrajzzal, egy évnél nem régebbi fotóval és hangfelvétellel, valamint 5000 forintos regisztrációs díj ellenében vehetnek részt a válogatáson.

A kiválasztott énekeseknek egy szabadon választott, a nemzetközi operairodalomból ismert részletet kell majd előadniuk kotta nélkül, eredeti hangnemben, eredeti vagy magyar nyelven – közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.

Az előválogatás elektronikus úton beküldött hanganyag alapján történik, a továbbjutókat március 27-én hallgatja meg a szakmai zsűri, amelynek döntéséről március 31-ig tájékoztatják a jelentkezőket.

A kiválasztottak az Eiffel színháztermében, az Opera Zenekarával énekelhetnek operarészleteket, vagy az esten közreműködő öt énekművész – Sáfár Orsolya, Wiedemann Bernadett, Cser Krisztián, László Boldizsár és Szegedi Csaba – repertoárján szereplő áriák közül kérhetik a művészek előadását.

A Magyar Állami Operaház 2014-ben csatlakozott a World Voice Day rendezvényeihez Mészáros Krisztina, a Magyar Onkológiai Intézet főorvosa és az ELTE címzetes egyetemi docense, valamint Bátori Éva érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház énekmestere jóvoltából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában