Túlvilági tánc: tűzzel és vízzel búcsúztatták el Ruba Szilviát

Az Ébrenálmodók Rituális Színház táncosnője 47 évet élt. Nemcsak táncolt, hanem festett és kalligráfiákat is készített. Az Azték Indián Tánckör egyik szellemi mestere volt. Temetése után tisztelői a tűz és a víz szertartásba illő elemeinek segítségével búcsúztak el tőle szombaton a visegrádi öbölnél.

Ruba Szilvia három év betegeskedés után lépett át a másvilágba. A 47 éves táncosnő, az Ébrenálmodók Rituális Színház központi alakja, élete során rengeteg arcát megmutatta. Sokszínű egyénisége nagy kincs volt mindazok számára, akik ismerték őt. Mindig mosolygós, pozitív kisugárzású személynek írták le barátai. A szellemi gazdagságához méltó búcsúztatót szervezett neki Bezeczky Éva és Mihályfi Márta, ahogy azt Szilvia elképzelte. A nyílt esemény most szombaton zajlott Visegrádon, ahol egy művészileg életre hívott rituáléval búcsúztak tőle szombaton a résztvevők.

Földi maradványait a család zárt körben temette el, a tűzszertartás azonban minden érdeklődő számára nyitott volt. A lélek fénybe emelése délelőtt tíz órakor kezdődött. Egy cetlire írt, Szilvinek szánt rövid üzenettel érkeztek a búcsúzók, mellyel a végső utazásra indíthatták el.

Tizenegy órakor kezdetét vette a szertartás, ahol a tűz megszentelésével ünnepélyes hangulatot teremtettek. A visegrádi öbölnél, Szilvi házától nem messze, az elengedés jegyében összekapcsolódtak a jelenlévők. Mindenki felolvasta saját gondolatát, majd a tűzbe dobta a cetlit, hogy ezzel is búcsút vegyen a táncosnőtől.

Tűzrakás a Duna partján, körülötte Ruba Szilvia képei kövekkel a földön marasztalva – Fotó: S. Varga Ilona

Az Ébrenálmodók Rituális Színház társulatának vezetője, Nagy Mihály, a csapat összes tagjának szavában búcsúzott egy rövid verssel. Mint mondta: a halál csak a test jussa, ezért a lélek köztünk marad. Bízik abban, hogy Szilvia intenzív életereje, ami segítette a színház munkáját, a túlvilágról is kísérni fogja őket – fogalmazta meg.

A visszaemlékezés során szóba került Szilvia múltja is, az, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rá az az öt év, amit Kanadában élt le, ahol rengeteget tanult. Főként az ősi kultúra és hagyományok érdekelték. Szoros kapcsolatot ápolt a kanadai őslakókkal, az ojibwa törzshöz tartozó indiánokkal. Talán ez a szellemi kapcsolat ihlette meg akkor is, amikor festeni kezdett, " target="_blank" rel="noopener noreferrer">kalligráfiákat készített, s az ősi törzsi jelképek világát saját magában is újjáteremtette, nem függetlenül attól, ahogyan az ősi magyar hagyomány jelképrendszere is a hatása alatt tartotta őt.

Miután egy mexikói őslakos mesternek köszönhetően megismerkedett az aztékok szakrális táncaival, majd Magyarországon 2004-ben csatlakozott az Azték Indián Tánckörhöz. Az amerikai kultúrán túl azonban a keleti, taoista tanításban is elmélyedt, belekóstolt Thaiföldön a kolostori életbe. Szellemi kiteljesedése, lelki fejlődése volt a legfontosabb számára, a táncművészetében is ezt élte meg.

Kobza Vajk zenész emlékezésében kiemelte Szilvia tudását, feladatmegoldó képességét. „Nélküle nem lennék ma az, aki” – mondta, majd jelezte: Ruba Szilvia emlékének megőrzéséért az erdőben kopjafát állítanak, mely arra lesz hivatott, hogy jelképezze Szilvi erőterét.

Az ősi magyar jelképek és az egyetemes összefüggések jegyében állították fel Ruba Szilvia emlékére az erdőben a kopjafát a szertartás résztvevői – Fotó: S. Varga Ilona

A közös körben zajló búcsúzás délben ért véget, lélekben ekkor váltak el az elhunyttól. Az ősi hagyományokhoz hű szertartás szépen illeszkedett Szilvia személyéhez. Mint ahogy sokan elmondták róla: az ősi kultúrákat tisztelő és kutató nő már életében egy valódi Ősasszony volt.

A résztvevők nevében Ruba Szilvia barátja és alkotótársa, Kobza Vajk zenész és képzőművész mondott beszédet – Fotó: S. Varga Ilona

Utolsó napjáig harcolt az életéért, csak a teste adta fel végül a küzdelmet. Mindaz, amit hátrahagyott, örökké él, hiszen az a rend és szépség, amit a földre hozott táncával, nem múlik el az anyag távozásával.

Ébrenálmodók Rituális Színház:
Baráti kapcsolatokból született társulat, melynek tagjai művészetükkel az univerzum ősi törvényein alapuló ősi hitet és teremtő erőt kívánják felébreszteni. Nagy hatást gyakorolt rájuk a VHK zenekar és annak rituális színháza. Előadásaik fontos részét képezi a transzélményt kínáló sámándobolás, mellyel a közönség a mélytudat állapotába léphet át. A honlapjukon szereplő önvallomás szerint fel kívánják hívni a figyelmet korunk égető problémáira, melyek mögött nagyrészt egy általános értékrendi válság és az emberi hit elvesztése áll. Mindezek azonban ösztönző erőt is hordoznak magukban arra, hogy nyitottak legyünk a világban lezajló, elkerülhetetlen, kozmikus változásokra, és hogy a bennünk rejlő lehetőségeket felismerjük – vélekednek. A túlzott verbalitás helyett inkább a mozdulatok és a zene erejét, valamint a vizuális eszközökben rejlő lehetőségeket használják kifejezőeszközként. Előadásaink zárt és nyitott térben egyaránt megvalósíthatóak, alkalmanként dolgoztak már együtt tűzzsonglőrökkel, gólyalábasokkal és cirkuszi artistákkal is. Bíznak abban, hogy előadásaik inspiráló energiákat szabadítanak fel, és termékeny változásokat hoznak a nézők és a résztvevők életébe egyaránt. Egyik legemlékezetesebb, a legtöbbek által láthatott előadásukra 2010-ben, a budapesti Papp László Sportarénában megrendezett lovas világkupa alkalmából került sor. A varázslatos produkció a Vértizzadó Mennyei Lovak – Vissza Ősi Gyökereinkhez címet viselte.