2023.07.21. 09:06
Letartóztatták az angyalföldi gyilkost, furcsa dolgok derültek ki róla, elmeorvos fogja vizsgálni
Az ügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását, az indítványról pénteken dönt a bíróság.
Forrás: TV2
Péntek délelőtt áll bíróság elé az angyalföldi gyilkosság 35 éves gyanúsítottja, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön egy 13. kerületi lakásban végzett a barátnőjével.
A munkanélküli, jelentős adósságokat felhalmozó T. Róbertet az ismerősei szerencsejáték-rajongónak tartják - írja a Magyar Nemzet.
Mint ismert, az angyalföldi gyilkost ötnapos hajtóvadászat után kerítette kézre a rendőrség, a 35 éves T. Róbert öt napig bujkált egy romos házban a Római parton, nem messze attól a helytől, ahol aztán elfogták.
Elfogásakor úgy nézett ki, mint egy hosszabb ideje a vadonban élő hajléktalan: nem fürdött, ápolatlan, koszos és büdös volt.
A Teve utcai rendőrközpontba szállították, ahol alig egy órát tartott a kihallgatása: a férfi mindent beismert, így kihallgatása végén őrizetbe vették. T. Róbert elmondta azt is: az északi összekötő vasúti hídra ment fel, mert öngyilkos akart lenni, de végül nem merte megtenni. Sajtóhírek szerint a férfi ügyvédje is megerősítette T. Róbert öngyilkossági szándékának tényét.
Az M1 értesülései szerint a letartóztatás indítványozására a férfi maga szolgáltatta az indokokat: a gyilkosság után az áldozat telefonjáról olyan üzeneteket küldött, amelyek azt a képzetet keltették, hogy a nő életben van.
Ezen kívül a segélyhívón 10 órával később - hamisan - "szakítás miatti balesetről" tett bejelentést.
A Fővárosi Törvényszék pénteki közleménye alapján az MTI azt írja: a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított elszökne vagy elrejtőzne, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását, a döntés végleges.
A döntés előtt figyelembe vették, hogy a férfi személyi körülményei rendezetlenek, nincs rendszeres jövedelme, az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt, jelentős hiteltartozása van, állandó lakhelyén évek óta nem él, az albérletét - ahol a tettét elkövette - feltehetően felmondta, a bűncselekmény után pedig elrejtőzött a hatóságok elől és az elfogásáig bujkált.
Krimi
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében
- Halálos szelfik: döbbenetes statisztikát tettek közzé veszélyes szokásainkról
- "Minden csupa vér volt" - döbbenetes látvány fogadta a sokat látott rendőröket egy háznál
- Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy magyar pedofilt
- Szörnyű fordulat: az anyuka ölte meg saját kislányát Kapuváron (videó)