2021.07.13. 01:16
Forró vizet borított magára egy kisgyerek Szendrőn, életveszélyes állapotban vitték kórházba
Egy kétéves kisgyerek magára borított egy forró vízzel teli fazekat, amitől életveszélyes égési sérülései lettek.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egy 21 éves nő tavaly szeptemberben a szendrői házában volt a három kisgyerekével, valamint az unokatestvérével és annak gyerekeivel – írta az Origo.
Korábban vizet tett fel melegedni a tűzhelyre egy 10 literes fazékba, hogy majd azzal elmosogat
Amikor észrevette, hogy a víz felforrt, levette a fazekat a tűzről, és a szobában lévő 60 centi magas dohányzóasztalra tette, hogy kihűljön.
Ezek után a legkisebb gyerekét akarta tisztába tenni, ezért odament a kiságyhoz.
Közben nem figyelt eléggé kétéves fiára, aki magára borította a forró vizet.
Az anya azonnal hívta mentőket, akik a helyzet súlyossága miatt mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre. A gyereknek olyan súlyos harmadfokú égési sérülései lettek, amik életveszélyesnek minősülnek. Az ellátása közben sokktalanításra és intenzív terápiára is szükség volt.
Bulvár-celeb
- Egy kígyó okozott áramszünetet, leállt a vasúti közlekedés
- Egyszerű és gyors ebédötletek a hosszú hétvégére, hogy maradjon idő a pihenésre is
- Szocializmus két keréken: visszatér Magyarországra a legendás motormárka
- A jövő négylábú hőseit keresi a rendőrség
- Mosógépben tisztítja a cipőit? Erre figyeljen!