2025.02.07. 08:35
Tízezrek számára válik elérhetővé az otthonfelújítási támogatás
Kibővül a vidéki otthonfelújítási program: már a nyugdíjasok is jogosultak lesznek a támogatásra az ötezer fő alatti településeken. Az otthonfelújítási támogatás kibővítése több tízezer ingatlant érinthet.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
A nyugdíjasok is jogosulttá válnak az otthonfelújítási támogatásra. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint az elsődleges cél, hogy akik rendelkeznek megtakarítással, minél jobban felhasználhassák azt és jelentősebb felújítást valósíthassanak meg.

Forrás: Shutterstock
„Azért tekinthető jelentős lépésnek az otthonfelújítási támogatás kedvezményezetti körének kiterjesztése, mert az ötezer fő alatti településeken sok idősebb ember él, őket pedig más eszközökkel lehet segíteni, mint az aktív korúakat” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A keretösszeg kilencvenmilliárd forint, ha pedig az eddigi igénylésekből indulunk ki, a szakértő szerint 2,8 millió forint vissza nem térítendő támogatással számolva több tízezerrel bővült most a jogosultak köre, azaz ugyanennyi ingatlan érhet többet és válhat komfortosabbá.
A szakértő kitért arra is, hogy akiknek semmiféle megtakarításuk nincs, azok számára is érdekes lehet ez a konstrukció. Egyrészt az önrész kedvezményes konstrukcióban meghitelezhető, másrészt családtagot is be lehet vonni.
Otthonfelújítási támogatás: örülnek a nyugdíjasok
„Tiszteletét és megbecsülését fejezi ki a magyar kormány a nyugdíjasoknak azzal, hogy nekik is elérhetővé teszi az otthonfelújítási támogatást” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Murvainé Láng Róza, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke. A civil szervezet vezetője kiemelte:
óriási előrelépés, hogy mintegy 420 ezer idős ember ugyanolyan feltételekkel kaphat támogatást, mint a fiatalabbak.
Nem mindenki tiszteli és becsüli azonban annyira a nyugdíjasokat, mint a jelenlegi kormány. A Magyar Péter vezette Tisza Párt például a hírek szerint megfosztaná az időseket a nekik megérdemelten járó juttatásoktól, a párt politikusai ugyanis sorozatosan ágálnak a 13. havi nyugdíj ellen, és ennek korlátozását támogatják az Európai Parlamentben.
További részletekért kattintson IDE és IDE.