Kulcsfontosságú partner

2023.05.23. 11:18

Folyamatosan erősödnek Magyarország és Katar gazdasági kapcsolatai

Magyarország energiabiztonságának erősítésében Katar is fontos szerepet kaphat; mondta Varga Mihály, miután a katari pénzügyminiszterrel tárgyalt Dohában – írja az MTI.

MW

Varga Mihály pénzügyminiszter Katarban

Forrás: Facebook/Varga Mihály

A Pénzügyminisztérium (PM) kedden kiadott közleménye szerint a tárcavezető kiemelte:

Magyarországhoz hasonlóan, Katar is a mielőbbi béke mellett áll az ukrajnai háborúban, Doha sem támogatja a káros szankciókat és a harcoló felek felfegyverzését.

Katar a világ harmadik legnagyobb földgáztartalékával rendelkezik, a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjában pedig a globális ranglista második helyén áll, a közel-keleti ország ráadásul fejlesztéseket hajt végre a kitermelés és a szállítási kapacitások terén – emlékeztetett Varga Mihály.

Kiemelte: Magyarország és Katar gazdasági kapcsolatai folyamatosan erősödnek, a Katarba irányuló magyar export 15 százalékkal nőtt tavaly, és elérte a 69 millió dollárt, míg a teljes áruforgalom 24 százalékkal, 76 millió dollárra nőtt.

A tárcavezető a tájékoztatás szerint megbeszélést folytatott Közel-Kelet egyik legnagyobb pénzintézetének, a Qatar National Bank vezérigazgatójával, Abdulla Mubarak Al Khalifaval.

A magyar pénzügyminiszter bemutatta Magyarország adósságkezelési stratégiáját, valamint megosztotta hazánk Zöld kötvény programjával kapcsolatos tapasztalatait.

A felek egyetértettek abban, hogy a mostani miniszterelnöki látogatás további lendületet adhat a magyar–katari gazdasági kapcsolatoknak

– ismerteti a Pénzügyminisztérium közleménye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában