Üzleti fórum

2023.02.28. 18:12

Szijjártó: magyar-egyiptomi megállapodás született a szuezi különleges gazdasági övezet közös hasznosításáról (videó)

Magyarország és Egyiptom kormánya megállapodást írt alá a szuezi különleges gazdasági övezet közös hasznosításáról, amelynek nyomán magyar vállalatok kedvezményes körülmények mellett indíthatnak ott beruházásokat – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kairóban, 2022. február 28-án

Forrás: Facebook

Fotó: Király Márton

A tárcavezető a magyar-egyiptomi üzleti fórumon hangsúlyozta, hogy a felek mára minden szükséges előfeltételét megteremtették a sikeres együttműködésnek a két ország cégei között.

Felszólalásában ezzel kapcsolatban öt területet sorolt fel: a politikai, a jogi és a pénzügyi feltételeket, az emberek közötti kapcsolatok erősítését, illetve hogy legalább egy zászlóshajó-projekt megvalósuljon.

A politikai feltételek kapcsán leszögezte, hogy a két ország között nincsenek nyitott ügyek, ráadásul a stratégiai partnerségi megállapodás is létrejött.

Mindkét ország kihangsúlyozza a béke fontosságát a jelenlegi körülmények között, illetve a szuverenitást és a nemzeti érdeket képviseljük

– mondta.

Ezután a jogi körülményekről beszélt, mondván, hogy szilárd alapra van szükség az együttműködéshez, és kitért arra is, hogy ennek biztosításán felül ma egyezményt írtak alá arról, hogy a magyar cégeknek hozzáférést adjanak a szuezi különleges gazdasági övezethez.

Szijjártó Péter a pénzügyi feltételeket illetően arra emlékeztetett, hogy az Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására.

Negyedik pontként leszögezte, hogy szükség volt egy zászlóshajó-projektre, ami további lehetőségeket nyithat meg, ez pedig az volt, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb rendelését kapta az egyiptomi vasúttársaságtól. 

Ennek keretében 1350 vasúti kocsit szállítanak az észak-afrikai országba.

Végül érintette az emberek közötti kapcsolatokat is, például az idegenforgalom és a felsőoktatás terén. 

Aláhúzta, hogy hetente 17 járat közlekedik a két ország között, a kormány pedig évi 200-ra emelte az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a hazai egyetemeken.

Büszkén jelenthetjük tehát, hogy amit a kormányoknak meg kellett tenniük, azt meg is tették, úgyhogy most már a vállalatokon és az üzletembereken múlik, hogy hogyan váltják ezt nyereségre

– fogalmazott.

Illetve hozzátette, hogy a látogatásra világszínvonalú magyar technológiát képviselő, például vízgazdálkodási, infokommunikációs és közlekedési cégek vezetői kísérték el, akik remélhetőleg gyümölcsöző találkozókat bonyolítanak le az egyiptomi vállalatokkal.

A miniszter emellett aláhúzta, hogy a jelenlegi helyzetben felértékelődött a megbízható, kiszámítható partnerségek jelentősége biztonsági szempontból is, a kölcsönös tiszteleten alapuló magyar-egyiptomi együttműködés pedig éppen ekként jellemezhető.

Soha nem az volt a szándékunk, hogy elmondjuk a másiknak, hogy hogyan éljék az életüket (.) Nagyra értékeljük Egyiptom erőfeszítéseit, amelyek hozzájárulnak Magyarország és az egész közép-európai régió biztonságához azáltal, hogy megállítják az illegális migrációs hullámokat

– jelentette ki.

Az üzleti fórumon 21 magyar és 65 egyiptomi cég vett részt, egymással összesen 121 vállalatközi találkozót folytatva le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában