Megújuló vidék, megújuló agrárium

2022.12.09. 11:44

Érdemes juhtenyésztéssel foglalkozni, a báránynak lesz kereslete az európai piacon

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Bács-Kiskun megyei Uszódon, egy juhtelep átadóján járt csütörtökön, ahol beszélt az elmúlt években végbement komoly juhágazati összefogásról is – adta hírül az MTI.

Illusztráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotós: Havran Zoltán

Holló Mátyás, a 2013-as év juhtenyésztője címet elnyerő uszódi gazdálkodó juhtelepe beruházásának átadásán az államtitkár elmondta: 

„Bárányhúsból az európai piacon hiány van és az előrejelzések szerint ez a következő években is így lesz. Éppen ezért érdemes ezzel foglalkozni. Az ágazat most is az exportpiacon értékesíti a termelés 90 százalékát, ami 550-600 ezer bárányt jelent, és előny, hogy nem vagyunk új szereplők ezen a piacon.”

Feldman Zsolt beszélt a juhágazatban az elmúlt években végbement komoly ágazati összefogásról, és azt mondta, a tárca 2019 óta a belföldi piacon próbálja népszerűsíteni a bárányhúst, mert az erős belső keresletre lehet építeni az eredményes exportot. Megemlítette, hogy az idei időjárás katasztrofális volt az aszály miatt a mezőgazdaság, kiemelten a legeltetéses állattartók számára, ezért is fontos a pozitív példák bemutatása.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ebben az ágazatban is sokat számít a technológiai megújulás és a fejlesztés, az uszódi telep megújítását a vidékfejlesztési programból 172,5 millió forint kormányzati támogatás is segítette. Kiemelte azokat a támogatási formákat, amelyekkel segítik az ágazat fejlődését, és azt mondta, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program elindulása új dimenziókat nyitott ki az agrárium számára. 

A juhágazat három fő támogatási iránya között említette a technológiai fejlesztéseket, a tevékenység környezeti hozzáadott értékének elismerését és az állatjólét növelését, valamint azokat a jövedelempótló támogatási lehetőségeket, amelyek a mezőgazdaságban általában az élelmiszer-termelési potenciál megőrzését segítik elő. Az államtitkár hozzátette: az elmúlt két évben már odaítéltek 11 milliárd forintot több mint 340 juhtartó telep megújításához. 

Holló Mátyás uszódi telephelyén több mint ezer darab juhot tart, az állományban 800 anyajuh mellett 220 kost és 150 jerkét nevelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!