Szeptember 30, Péntek

Jeromos névnap

Állampapír

2022.08.14. 17:00

Most éri meg igazán a babakötvény

Havi néhány ezer forintos megtakarításból több millió is összegyűlhet, mire a gyermek nagykorúvá válik – írja a Világgazdaság.

Forrás: Hajdú-Bihari Napló / Matey István

A jelenlegi, rendkívül magas inflációs környezetben évekig jelentős kamatra számíthatunk, amennyiben babakötvénybe fektetünk, így most éri meg igazán megkötni. Bár 19 évig nem lehet hozzányúlni a megtakarításhoz, ez idő alatt szép összeg gyűlhet össze a számlára – gyakorlatilag néhány havi néhány ezer forintból is milliók jöhetnek össze, a babakötvény felhasználásáról pedig a gyermekünk szabadon rendelkezhet majd felnőtté válásakor.  

Mennyi a kamat?

A babakötvény már ebben az évben is sokat hozhat a konyhára, hiszen az infláció már tavaly is magasabb volt, mint az azt megelőző időszakban. Márpedig a kötvény éves kamatát minden esetben az előző évi – a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan mért – infláció plusz három százalék kamatprémium adja. Vagyis az idén vásárolt babakötvényre az állam 8,1 százalékos kamatot fizet, miután a tavalyi infláció 5,1 százalékon alakult. Az idén viszont az előrejelzések szerint ennél jóval nagyobb lesz a fogyasztói árak növekedése, 

a legoptimistább elemzők is 10 százalék feletti inflációt prognosztizálnak, azaz a babakötvény kamata is nagyjából 13 százalék körül alakulhat, de inkább efölött várható.  

Érdemes-e babakötvényben takarékoskodni és mire lehet felhasználni?  

Hosszú távú befektetésnek mindenképp megéri, hiszen a kamata az egyik legcsábítóbb a piacon, a legjobban kamatozó állampapír, másrészt sok családnak jelenthet segítséget, hogy gyermekeiket jelentősebb alaptőkével tudják elindítani az életben. A gyermek a nagykorúvá váláskor megkaphatja az egész összeget, amely teljes mértékig szabadon felhasználható, bármire költheti. Ráadásul a babakötvény mindenféle költség-, illeték- és adómentes, sőt az állam a befizetések után plusztámogatást is nyújt évente. Ez jelenleg a befizetések 10 százaléka, de legfeljebb 12 ezer forint évente. Azaz havi 10 ezer forint befizetéssel már elérhető a támogatás.  

Mekkora összegre számíthatunk?

A állam minden gyermeknek nyit egy letéti számlát, amelyre 42 500 forintnyi nyitóösszeget, állami támogatást helyez el. Ez önmagában is kamatozik valamennyit, de befizetések nélkül csak minimális összeget kaphat a gyermek. Amennyiben a szülők Start számlát indítanak, ez az összeg automatikusan átkerül rá, és a Magyar Államkincstár babakötvényt vesz belőle, majd minden egyes befizetésből is. 

Néhány önkormányzat külön is nyújt életkezdési támogatást, amelynek a feltétele szintén a Start számla megléte.

Arra, hogy mekkora összegre számíthatunk, bár többféle babakötvény-kalkulátor is elérhető, talán a Magyar Állampapír oldalán található számítás szerint érdemes leginkább kalkulálni. Ez esetben a már említett havi 10 ezer forintos megtakarítás a futamidő végéig, azaz 19 év múlva egy alap- (3 százalékos) inflációval számolva nagyjából 4,3 millió forintra jön ki. 

 

Jelenleg viszont jóval magasabb infláció látszik még néhány évig, vagyis ennél is nagyobb lehet az összeg.

Babakötvényt tehát nem kell vásárolni, elég a Start számlára befizetni, és abból az összegből a Kincstár veszi automatikusan a kötvényt. Fontos, hogy a babakötvényen elért kamatok a Start értékpapírszámla fennállása alatt szintén az adott sorozat lejártáig ugyanazon babakötvény-sorozatba fektethetők.

Meddig lehet igényelni?

Hogy lehet igényelni?

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztrációfotó / Hajdú-Bihari Napló / Matey István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában