Járvány

2021.04.06. 06:54

Rekordokat döntött a diákhitel

Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege.

Budapest, 2019. szeptember 4. A Diákhitel nevû bankkölcsön reklámja a fõváros II. kerületében egy pénzintézeti irodaépület üvegfalán. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

A tavaly kötött új szerződések több mint kétharmadát a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz tette ki.

A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett

– tájékoztatta a Világgazdaságot Magyar Péter vezérigazgató.

Hozzásegített a rekordmértékű kihelyezéshez, hogy 2020 augusztusától a kormány döntése szerint

a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető összege.

A vezérigazgató szerint a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek – a tanulás mellett a beszűkült munkavállalási lehetőségeknek – is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók.

Magyar Péter az idei évre újabb csúcsot vár a kihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése nyomán. E hitelek május 31-től igényelhetők teljesen online módon a Diákhitel Központnál. A kamatmentes Képzési Hitel 2-ből – ahogyan a Diákhitel 2-ből is – a képzési költségek egésze fedezhető. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású lesz, 1,99 százalékos kamat mellett, a havi maximális nagysága 150 ezer forint. Ez azoknak nyújt majd nagy segítséget, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben – írta a lap.

Borítókép: A Diákhitel nevű bankkölcsön reklámja a főváros II. kerületében egy pénzintézeti irodaépület üvegfalán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában