Járvány

2020.11.14. 07:36

Változik a Lidl áruházak nyitvatartása

A 2020. november 11-én életbe lépő kormányrendelet alapján módosul a Lidl áruházak nyitvatartása. Már az elmúlt napokban a szabályzásnak megfelelően legkésőbb 19 órakor zártak az üzletek, a vállalat ugyanakkor úgy döntött, hogy 2020. november 19-től hétfőtől szombatig reggel 6 órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt, vasárnap pedig minden áruháza 19 óráig üzemel. A diszkontlánc emellett bejelentette azt is, hogy minden bolti és raktári dolgozója számára, munkaórától függően akár bruttó 51 ezer forint értékű karácsonyi ajándékot is ad.

Budapest, 2019. szeptember 24. A Lidl Magyarország Bt. az európai hálózattal rendelkezõ Lidl kereskedelmi üzletlánc magyarországi vállalata. Magyarországon 2004-ben kezdett el terjeszkedni. A cég székhelye Neckarsulmban van. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Balaton József

A Lidl Magyarország felelős vállalatként azt a döntést hozta, hogy

2020. november 19-től mind a 186 áruháza hétfőtől szombatig reggel 6:00-19:00 között, vasárnap 7:00-19:00 között tart nyitva.

„Fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez képest maximálisan óvjuk mind vásárlóink, mind dolgozóink egészségét. Az új nyitvatartással célunk, hogy a reggeli időszakban a vásárlást a lehető legkényelmesebbé tegyük vásárlóink számára”

– emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője, majd hozzátette: „Folyamatosan figyelemmel követjük a vírushelyzet okozta változásokat, így számos intézkedést hoztunk az elmúlt 8 hónapban.”

Az áruházláncnál szigorú egészségügyi és biztonsági követelmények vannak érvényben nem csak üzletekben, de a teljes ellátási láncban. A vállalat ezen túlmenően dolgozói számára biztosítja a szükséges védőeszközöket (maszkot, kesztyűt), valamint az immunrendszerük erősítése érdekében friss zöldséget és gyümölcsöt. Ugyanakkor a diszkontlánc nagy hangsúlyt fektet a belső kommunikációra is, így minden munkavállalója értesül nem csak a legfrissebb jogszabályokról, tudnivalókról, de a megbetegedés megelőzésének lehetőségeiről is.

Az áruházak területén továbbra is kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata, emellett a kasszákhoz felszerelt plexi falak is azt a célt szolgálják, hogy mind a dolgozók, mind a vásárlók egészségét megóvják. Az ajánlott másfél méteres távolságot pedig padlómatricák jelzik.

A Lidl Magyarország ugyanakkor rendkívül büszke minden munkatársára, akik lehetővé teszik azt, hogy a magyar családok élelmiszerellátása maximálisan biztosított legyen. A vállalat úgy döntött, hogy

munkaórától függően akár bruttó 51 ezer forintos karácsonyi ajándékot ad

minden bolti és raktári dolgozója számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában