2023.11.20. 19:35
Idén is több sztár csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtéséhez
Olimpiai bajnokok, sztársportolók, színészek, műsorvezetők és önkéntesek hada segített a mézeskalácsszívek díszítésében, már él a 1353-as adományvonal is.
Fotó: FOTO:ZSIGMOND LASZLO
A tört mézeskalácsszív mára talán már mindenki által ismert emblémájává vált az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtésének.
Az immár 28. alkalommal megszervezett, az ország legnagyobb ünnepi összefogásává nőtt adománygyűjtéshez évről évre emberek százezrei csatlakoznak, lehetővé téve, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, hanem egész évben ételt, otthont és esélyt adva segíteni tudja a nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit.
Az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben hazánkban is sok nélkülözőnek és bajbajutottnak van szüksége a támogatásra, sőt a válságok bőrünkön érezhető következményei miatt, most talán még többen szorulnak segítségre.
A megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az emelkedő élelmiszer árak sok családot hoznak nehéz helyzetbe, a segítséget kérők között olyannal is találkoznak a segélyszervezet munkatársai, akiknek dönteniük kell a fűtés számla befizetése és az étel vásárlása között. Az Adventi Adománygyűjtés célja nem egy egyszeri ajándékozás csupán, az ünnepi segélyakciókon túlmutatóan azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy jövőre is egész évben ott tudjon lenni a nélkülözők és bajbajutottak mellett.
Az országos összefogás részeként megszervezett rendezvényen több száz mézeskaláccsal díszítették föl a 1353-as adományvonalat megformáló óriás számokat, így hívva föl a figyelmet az adományozási lehetőségek ezen, legegyszerűbb formájára, ahol hívásonként 500 forinttal lehet segíteni.
A mézeskalácsok a rendezvényt követően, még aznap a Segélyszervezet adománypontjaira kerültek, mivel régi hagyománya az akciónak, hogy a szervezet önkéntesei az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjához érkező támogatóknak egy mézeskalács szívvel köszönik meg a pénzadományokat.
A budapesti Akvárium Klubban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójának vezetésével önkéntesek serege, köztük olyan népszerű sportolók, mint Gyurta Dániel, Karakas Hédi, Katus Attila, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Kovács Koko István, Kovács Garami Katalin, Kucsera Gábor, Lőrincz Viktor, Német Toni, olyan színészek és műsorvezetők, mint Lékai-Kiss Ramóna, Mezei Léda, Rátonyi Kriszta és Vanya Tímea díszítették ki a több száz szívecskét.
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: A mai akcióval arra szeretnének rámutatni, hogy a rendkívüli kihívások miatt széles körű összefogásra van szükség, hogy továbbra is ott lehessenek a rászorulók mellett. Az ismert közéleti személyiségek sokasága azt szimbolizálja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet egy közösség, amely az összefogás erejével tud segíteni a rászoruló családokon. Az Adventi Adománygyűjtéshez most bárki egyszerűen tud csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, tárcsázásonként 500 forintot adományozva a rendkívül nehéz helyzetbe kerül embertársaink megsegítésére.
Hogyan lehet csatlakozni az Adventi Adománygyűjtéshez?
A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 500 forinttal lehet adományozni
Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.
A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni!
Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig.
A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal
Önkéntesként: az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését a www.segelyszervezet.hu/onkentes oldalon, akik szívesen segítik az adománygyűjtést
Bulvár-celeb
- Van kutyája? Esélyes, hogy tovább fog élni az átlagnál
- „Költözz tanyára!” – Tóth Gabit nem bántja a beszólás, sőt...
- Boldogság! Anya lett a Miss Balaton egykori szépségkirálynője
- Szabó Franciska megmutatta mire képes az izmos combjaival, szétroppantott egy görögdinnyét
- Két telitalálat is volt a Jokeren, a lottó rekordnyereménye tovább halmozódik