Bulvár-celeb

2023.11.27. 15:07

Durva dologgal vádolják Kulcsár Edinát

Az anyuka közösségi oldalán üzent a gyűlölködőknek.

MW

Fotó: Szabolcs László

Kulcsár Edina és férje, G.w.M realityje már indulása óta lázban tartja a rajongókat. A rappert és feleségét számos kritika érte már azóta, hogy ennyire beengedték az embereket a magánéletükbe. 

Azóta több minden derült ki a sztárpárról: például az is, hogy G.w.M depressziója miatt kórházba került, és hogy Varga Márkot orvosai csaknem eltiltották a fellépésektől, ő mégis turnéra indult.

Újabban Edina áll a kritikák középpontjában, többen azzal vádolják, hogy felelőtlen szülő, hiszen például azt is hagyta, hogy kislányuk, Amara LED-fény alatt aludjon, vagy hogy férje az éjszaka közepén felverje az egész családot, hogy aztán Németországba autókázzanak.

A Bors találata szerint Edina most egy hosszú posztban üzent a károgóknak.

„Mindenkinek más a normális, éppen ezért nem létezik a normális, ahogyan a tökéletes sem. Ami nekem az, abban mások úgyis találnak valami hibát. Lehet, hogy én is találnék másokban, ha keresnék… De nem keresek, mert én a saját életemet élem, nem pedig másokét. Éppen ezért ne engedd, hogy mások véleménye kihatással legyen az életedre. Senki nem tudhatja, mennyi lemondással és munkával járt, hogy eljuss odáig, ahol ma tartasz. A fájdalmat és a magadban vívott harcok utáni boldogságot is te éled át egyedül, nem pedig más. Nem ismernek, neked viszont tudnod kell, hogy hemzseg a világ az olyan emberektől, akikben folyamatosan az dolgozik, hogy mások életében keressék a hibát. Igaz, hogy jogukban áll, de neked is jogodban áll teljesen figyelmen kívül hagyni őket. Hadd foglalkozzanak csak veled, ha magukat nem tartják annyira, hogy az idejüket magukra fordítsák! Szeresd magad!” – írta Kulcsár Edina a Facebook-oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!