2023.08.16. 16:30
"Mindent magával vitt a sírba" - kiderült, mi a terve Oszter Alexandrának édesapja örökségével
Oszter Sándor lányára maradt a birtok, a szántók és az erdők is.
Fotó: Szabolcs László
A legendás színművész halálával lánya, Oszter Alexandra nyakába szakadt diósjenői birodalma. A színésznő mindent megtesz, hogy édesapja munkáját méltó módon őrizze meg az utókornak - írja cikkében a Metropol.
Rám maradt a birtok a szántókkal, erdőkkel együtt. Nagyon gyorsan bele kellett tanulnom a gazdálkodásba, vizsgákat tettem le, hogy továbbvihessem mindazt, amit apukám itthagyott. Édesapám olyan elegánsan ment el, ahogy élt. Szenvedés nélkül hagyott itt minket. Elfogadtam, hogy már nincs köztünk, de azért szoktam hozzá beszélni, és be szoktam számolni neki arról, hogy mi történik a birtokon. Nehéz ott élnem, ahol ő is élt, de szeretnék mindent továbbvinni
– árulta el a színésznő, aki színházi munkái mellett éjt nappallá téve dolgozik a gazdaságban.
"Édesapám mindent magával vitt a sírba, rengeteg munka várt rám, mikor elment. Beleértve az adminisztrációt is. Érdekes, hogy az utolsó nyarán – amikor az első művészeti tábort csináltam ott –megkérdezte, hogy mi a tervem a gazdasággal. Azonnal rákérdeztem, hogy »Papa, ugye nem akarsz elmenni?«. Talán volt benne egy ilyen érzés. Korábban sose kérdezte ezt, de elmondtam neki, hogy látogathatóvá szeretném majd tenni, hogy ilyen táborokat szeretnék még szervezni. Nagyon tetszett neki az ötlet" – árulta el Alexandra, akinek számtalan terve van.
"A gazdaságban rengeteg a munka. Szeretnék továbbra is táboroztatni, vagy akár festészeti hétvégéket tartani. Nagyon szeretek a 9–13 éves korosztállyal foglalkozni, de már felnőttek is jelezték, hogy szívesen jönnének alkotótáborba. Szeretném a birtok egy részét felújítani olyanná, ahol egy család is eltölthetne egy hétvégét. Ahogy múzeumot is nagyon szeretnék édesapám emlékére. Van egy felszentelt templom is a birtokon, így akár esküvőknek is helyet tudnánk adni. Rengeteg felújítás szükséges, sok segítség kell, nyakig benne vagyok, meglátjuk, hogyan alakul"
– mondta a színésznő.
Bulvár-celeb
- Vigyázzon, robbanhat! Mutatjuk, melyik 5 ételt tilos air fryerben sütni
- Ez a legfrissebb, amit tudni lehet Sallai Nóra állapotáról
- Pár percen múlik évente 2000 magyar nő élete
- Halálos csók: ritka betegségben szenved egy fiatal nő
- Micsoda örömhír! Gáspár Laci nagypapa lesz