Nehéz időszak

2023.05.14. 08:55

Súlyos lelki és anyagi gondokkal küzd a Hip Hop Boyz tagja

Telefonos csalók is megpróbálták átverni Kalocsai Krisztiánt, O.G. Duck-ot, a Hip Hop Boyz énekesét, aki egyébként is anyagi és életközépi krízisben van.

MW

Forrás: TV2

Nyomorog, a tönk szélére került Kalocsai Krisztián a Hip Hop Boyz egykori tagja a Tények Plusz szerint. Megváltozott az élete, lelki és anyagi gondokkal küzd - túl van egy váláson, pénze sincs, csalók is megtalálták. Úgy véli, a covid óta a világ is is nagyon sokat változott, ő pedig krízisben van.

"Bevétel nélkül nehéz élni, édesanyát, két kutyát és házat fenntartani" - panaszolta a TV2-nek. A testépítést abbahagyta, az életéről akar filmet készíteni. "Amit kaptam, azt visszaadom" - ígérte.

Nemrég csalók akarták kifosztani, egy illető úgy hívta fel, mintha egy bank biztonsági szolgálatától lenne. Kalocsai hiába jelezte, hogy nem az ügyfelük, nem adták fel, végül megtudták, melyik az ő bankja. Ekkor SMS-sel zargatták, olyan linkkel, amelyet végül nem nyitott meg, így megúszta, hogy a maradék pénzét is elvegyék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában