2022.12.09. 23:43
Curtis Majkáról:"elárulva éreztem magam"
Nagy törés volt az is, amikor Peti kiállít a színpadra és elárulta azokat a dolgokat, amihez senkinek semmi köze nem volt - mondja Curtis.

Forrás: Ripost
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt Curtis korábbi társáról, Majkáról – azonban arról nem akart nyilatkozni, hogy másodszor miért váltak el az útjaik. Az újpesti rapper a Portré című műsorban árulta el, alapvetően mindig konfliktuskerülő volt, de saját bevallása szerint sokszor ez nem jó - írja a Bors.
Például lehet, hogy a kapcsolatom Petivel ezen ment el. Ott azért mindketten hibásak voltunk. Lehet, hogy ott nekem kellett volna jobban együttműködnöm dolgokban, én nem szeretem a konfliktust
– mondta a műsorban Curtis. Felmerült, hogy másodszor is azért váltak külön az útjaik, mert újra jött a drog. A valódi okokról azonban az újpesti rapper továbbra sem szeretne beszélni.
Nagy törés volt az is, amikor Peti kiállít a színpadra és elárulta azokat a dolgokat, amihez senkinek semmi köze nem volt. Nekem az nagy törés volt, én ott elárulva éreztem magam, csalódás volt
– emlékezett vissza még az első "szakításra" Curtis.
Bulvár-celeb
- Így okozza az emberiség a saját vesztét: filmek természeti katasztrófákról (videó)
- Atelofóbia: lehet, hogy önt is kínozza ez a rejtélyes betegség?
- Nem kell álmatlanul forgolódnia, ha kipróbálja ezt a szórakoztató szójátékot
- A nap első étkezése kiemelten fontos, ezeket az ételeket tanácsos reggel fogyasztani
- Kezdődik a 10. Digitális témahét