segítség

2021.01.06. 17:12

Rengeteg vérre van szüksége a súlyos beteg Forgács Gábornak

Februárban újra műtőasztalra fekszik Forgács Gábor, aki emiatt kéri az emberek segítségét. A művész az orvosával beszélgetve jött rá, mennyire fontos, hogy egy operáció során elegendő mennyiségű vér álljon rendelkezésre.

Forrás: Bors

Nem túlzás azt állítani, hogy országos méretű megmozdulás lett abból a felhívásból, amit Forgács Gábor színész-humorista napokkal ezelőtt a Facebook-oldalán tett közzé. A művész március végén tudta meg, hogy prosztatarákja van, az állapota pedig, hiába járt rendszeres szűrésre, akkor olyan rossznak tűnt, hogy azt mondták: fél éve van hátra – írja a Bors.

Ezután küzdelmes időszak következett Forgács életében, műtéten és kemoterápiás kezelésen is átesett, sőt egy fertőzés miatt kómába került, hajszálnyira volt a haláltól. A színész azóta betöltötte a 73. életévét, az egészségi állapota jelenleg kifejezetten jó, mégis kénytelen a betegség­ről beszélni, hiszen február ele­jén egy komoly helyreállító mű­tét vár rá, amihez vér kell. Rengeteg vér.

Nem akartam erről nyilatkozni, nem szerettem volna a betegséggel haknizni az újságokban

– szabadkozik a telefonba Forgács Gábor, amikor arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy a felhívására tömegek mozdultak meg?

De látják, mégis erről nyilatkozom most. De nem csak magamért, másokért is teszem. Az orvosom megkérte, hogy ha tehetem, szerezzek vért és ösztönözzem az embereket a véradásra – mondta a színész.

És ez a kérdés most párttól és hozzáállástól független, egyszerű­en arról szól, hogy az emberek nem törődnek a kérdéssel, kevesen járnak véradásra. Pedig bármelyikünkkel előfordulhat egy olyan betegség vagy baleset, amikor az életünk függhet tőle. Én például 21-től 55 éves koromig rendszeres véradó voltam, most mégis abba a helyzetbe kerültem, hogy nekem kell kérnem – tette hozzá.

Forgács Gábor azt mondja, meghatotta, hogy ilyen sokan jelentkeztek a felhívására.

El vagyok varázsolva, hogy ilyen nagy lett az érdeklődés az irányított véradásomra, hogy ilyen sokat jönnek és segítenek. Ez fantasztikus dolog! Az a helyzet, hogy országos megmozdulássá növi ki magát a dolog, aminek szívből örülök. Rám február elején egy 2–6 órás be­avatkozás vár, rengeteg vérre lesz szükségem, hosszú műtét lesz.

Az irányított véradással, ahová továbbra is várok nagylelkű jelentkezőket, azonban nemcsak nekem segítenek az emberek, hanem sok olyan beteg embernek, akiknek nincsen lehetőségünk ilyen nagy tömegekhez szólni. Az ő nevükben is köszönöm annak, aki vért adott. Az irányított véradásról a hivatalos Facebook-oldalamon tájékozódhat, aki nyitott erre – mondta a színész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!