2020.11.27. 14:05
Fiuk tartja a lelket Balázs Fecó feleségében – az orvosok már napokkal ezelőtt behívták az asszonyt a végső búcsú miatt
Napok óta több volt mint sejtés, hogy Balázs Fecó ezt a küzdelmet nem nyerheti meg. Tegnapelőtt értesítették a feleségét, hogy nagyon nagy a baj.

Forrás: Nemzeti Sport/Szabó Miklós
Egy ország gyászolja a koronavírusban elhunyt 69 éves zenészlegendát, aki közel két hétig harcolt az éltéért, de végül szervezete feladta a küzdelmet. Halálhíre péntek reggel látott napvilágot az Apostol zenekar közösségi oldalán. A tragédia – mint ahogy azt a Bors megtudta – már napok óta sejthető volt, Fecó feleségét, Imolát ugyanis a látogatási tilalom ellenére behívták a férjéhez, amit csak olyan indokolt esetben engedélyeznek, mint a végső búcsú...
Tegnapelőtt Imolát behívták az orvosok. azóta én sem tudtam semmit, és nem is akartam őt hívogatni, illetve helyette bármit mondani, de nem tűnt jó jelnek... pedig nagyon bizakodtam, egészen ma reggelig.
– csuklott el DJ Domonique hangja, amikor a Bors munkatársával beszélt.

Fecó fia hívott fel ma reggel az édesanyja telefonján, és mondta el... nagyon megrendült volt a hangja, de minden erejével igyekszik tartani magát az édesanyja miatt, akiben ő tartja a lelket
– árulta el Dominique.