2009.02.20. 11:22
Bosszúvágyról írnak a román lapok

A női kézilabda Bajnokok Ligája
középdöntőjének második
csoportjában rangadót rendeznek szombaton 19
órától: az Oltchim Rm. Vâlcea
hazai pályán fogadja a Győri
ETO–t. A találkozót a sport.ro
élő adásban közvetíti.

A mérkőzést egyébként
nagy érdeklődés övezi,
elsősorban a román sportsajtó
részéről.
Visszavágóról cikkeznek, ugyanis
szerintük a győri együttes
hibáztatható azért, mert az
Oltchim az elmúlt BL–idényben nem
jutott el a sorozat elődöntőjéig.
Az ETO ugyanis vereséget szenvedett a Lada
Togliatti otthonában, az ottani eredmény
pedig az Oltchim „vesztét”
jelentette.
Bár a vâlceai együttes
vezetősége és edzője is
úgy nyilatkozott: nem érdekli őket a
tavalyi mérkőzés, a Pro
Sport továbbra is azt
állítja, hogy a győriek
„megbundázták” azt a
mérkőzést, azért esett ki az
Oltchim.
„Nem érdekel minket a
bosszúállás. Nekünk
szükségünk van a
játékban levő két pontra,
és ennyi. A Győri ETO verhető
csapat, a lányok pedig komolyan
készülnek a meccsre” – mondta
Ioan Gavrilescu, az Olthim elnöke.
Radu Voina edző, aki egyben a nemzeti
együttes szövetségi kapitánya
is azt szeretné, hogy akkor
különbséggel győzzön a
csapata, mint amennyivel a válogatott
győzött Magyarország ellen a
decemberei macedóniai
Európa–bajnokságon. Akkor a
„trikolor” lányok 27–21
arányban győztek Görbiczék
ellen. „Egyik mérkőzés sem
hasonlít a másikra” – tette
hozzá a szakvezető.
A győri együttes vezetősége
egyébként szerdán szóban
megállapódott a brazil válogatott
Eduarda Amorimmal, aki 2011 nyaráig a magyar
bajnokcsapatot erősíti. A 22 éves
játékos – akit Németh
András, a Hypo NÖ leköszönő
edzője „A 21. század ideális
átlövőjének”
títulált – nem játszhat a
zöld–fehéreknek a BL
2008–2009–es évadjában. Az
ETO jelképes, a Kometal Skopje szmára
igen kedvező összegért
vásárolta ki
szerződéséből a
balátlövőt. A macedon együttes
egyébként súlyos anyagi gondokkal
küzd.
Program (tv–közvetítések)
NŐI KÉZILABDA
Bajnokok Ligája,
középdöntő, 2. csoport, 3.
forduló
Oltchim – Győri ETO (szombat 19 óra,
sport.ro, Viasat 3 – élő)
Krim Ljubljana – Buducsnoszt (vasárnap, 19
óra, sport.ro – élő).
FÉRFI KÉZILABDA (zárójelben
és kiemelve az első
mérkőzés eredmény)
Bajnokok Ligája,
középdöntő, 3. csoport, 4.
forduló
Montpellier – MKB Veszprém
(vasárnap, 19.30, Viasat 3 –
élő)
Kupagyőztesek Európa Kupája,
nyolcaddöntő,
visszavágó(zárójelben
és kiemelve az első
mérkőzés eredmény)
Pevafersa Valladolid – Steaua (szombat, 21
óra) (33–27)
Konstancai HCM – Tatra Presov (szlovák)
(vasárnap, 12.30, sport.ro –
felvételről) (25–33)
Pick Szeged – Dunaferr (szombat, 18.30, magyar
sport1 – élő) (29–33)
Challenge Kupa, nyolcaddöntők,
visszavágók(zárójelben
és kiemelve az első
mérkőzés eredmény)
Liberty S. Bernardo (portugál) – CSU
Suceava (első mérkőzés –
szombat, 11 óra, TVR 3 – élő)
Bákói Stiinta – PAOK Szaloniki
(vasárnap, 11 óra, TVR 3 –
élő) (31–28)
Vardar Szkopje – Resicabányai UCM
(vasárnap, 20.30, sport.ro –
felvételről) (20–31)
CSU Craiova – Liberty S. Bernardo
(visszavágó, vasárnap, 11
óra)