ERDON Országos hírek

2019.10.19. 13:27

Az MCV-jelentés titkosságának feloldását kéri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatói Tanács

Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kiadott jelentés titkosságának feloldását kérte szombaton a Legfelsőbb Igazságszolgáltatói Tanács (CSM), hogy a testület minden tagja férhessen hozzá a dokumentumhoz. Ugyanakkor azt is kérik, hogy a hozzáfűzések megfogalmazásának határidejét egy héttel későbbi időpontra tűzzék ki.

Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kiadott jelentés titkosságának feloldását kérte szombaton a Legfelsőbb Igazságszolgáltatói Tanács (CSM), hogy a testület minden tagja férhessen hozzá a dokumentumhoz. Ugyanakkor azt is kérik, hogy a hozzáfűzések megfogalmazásának határidejét egy héttel későbbi időpontra tűzzék ki.

A CSM közleményben tájékoztatott, hogy elnöke és alelnöke pénteken este negyed kilenckor kapott elektronikus levelet az igazságügyi minisztériumtól azzal a felkéréssel, hogy szombaton 12 órakor a CSM egy tagja vagy egy arra felhatalmazott küldött jelenjen meg a minisztérium székhelyén, és vegyen részt a 2019-es MCV-jelentésről szóló megbeszélésen. Az igazságügyi minisztérium ugyanabban a levélben azt is közölte, hogy a jelentés titkos dokumentum, csakis a minisztérium székházában lehet tanulmányozni, és a megbeszélésen részt vevő küldöttek olyan személyek kell hogy legyenek, akik felhatalmazással bírnak titkos dokumentumokhoz való hozzáférésre.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatói Tanács leszögezi: precedens nélküli és megengedhetetlen a CSM alkotmányos feladatkörének ellátásában, hogy az intézmény tagjai titkos dokumentumként tanulmányozzák az MCV-jelentést. Az idő rövidsége és a megszabott feltételek ráadásul nem teszik lehetővé, hogy a dokumentumot olyan CSM-tagok is láthassák, akik nem rendelkeznek a titkosított aktákhoz való hozzáférésre feljogosító hatáskörrel. A CSM szerint indokolatlan a titkos dokumentumok közé sorolni az MCV-jelentést, mert az legfennebb a nem nyilvános kategóriába illik.

A közlemény aláírói azt is nehezményezik, hogy az igazságügyi tárca mindössze néhány órát adott arra, hogy a CSM kijelölje egyik tagját a megbeszélésen való részvételre, ehhez a döntéshez ugyanis össze kellett volna ülnie a testületnek, a hatályos törvények tiszteletben tartásával. Mindez arra enged következtetni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatói Tanács szerint, hogy tagjait valójában a minisztérium ki akarja zárni a jelentéssel kapcsolatos megjegyzések és vélemények megfogalmazásából.

A CSM ezért nyilvánosan kéri, hogy egy héttel hosszabbítsák meg a határidőt, és oldják fel a dokumentum titkosságát, hogy a testület minden tagja áttanulmányozhassa azt és megfogalmazhassa hozzáfűzéseit.

Ana Birchall igazságügyi miniszter kedden azt mondta, hogy az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kiállított jelentést jövő hét elején mutatják be. Valószínűleg diplomáciai úton juttatják el hozzánk a hét végén, és jövő hét elején hozzuk nyilvánosságra - mondta kedden a tárcavezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!