2010.08.31. 08:00
Kormányátalakítási előkészületek Romániában - HÁTTÉR
<p>Várhatóan kormányátalakításra kerül sor szeptember első felében Romániában; elemzők a kabinet megbuktatásának lehetőségét sem zárják ki.</p>
Traian Basescu államfő és Emil Boc miniszterelnök szeptember elejére tűzte ki azt a határidőt, amíg elemezniük kell a Demokrata Liberális Párt (PD-L), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a független törvényhozókat tömörítő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) alkotta kormány valamennyi miniszterének teljesítményét.
A nyár elején vetődött fel először a kormány átalakításának gondolata, miután a kabinet kénytelen volt drasztikus takarékossági intézkedéseket hozni. Így júliustól 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, majd az áfát emelték meg 24 százalékra a korábbi 19 százalékról azt követően, hogy az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a nyugdíjak összegének 15 százalékos lefaragását. A román gazdaság teljesítménye sem ad okot egyelőre derűlátásra, hiszen az idén a román hazai össztermék (GDP) várhatóan 1,9 százalékkal csökken a tavalyihoz képest.
A kabinet és egyes miniszterek helyzetét súlyosbította bukaresti elemzők szerint az, hogy júliustól nem csak az állandó munkaviszonnyal rendelkezőknek, hanem a különböző szerződésekkel foglalkoztatottaknak is társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük jövedelmük után.
A főként művészeket, egyetemi oktatókat és újságírókat érintő rendelkezés látványos kudarcba fulladt a bürokrácia miatt. Kiderült, hogy a járulékok behajtása ügyében illetékes állami intézmények nem voltak felkészülve a változásra, és hosszú várakozásra kényszerítették az adófizetőket, akiknek egy része emiatt úgynevezett "adósztrájkot" hirdetett.
Így egyre több elemző látja úgy, hogy Sebastian Vladescu pénzügyminiszternek és Mihai Seitan munkaügyi miniszternek a napjai meg vannak számlálva a kormányban, de egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy akár négy-öt miniszternek is távoznia kell posztjáról a kormányátalakítás nyomán. A végső döntést a kormányfőnek kell meghoznia, aki még nem nyilatkozott a tervezett személycserékről.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a hétvégén kijelentette, hogy ő elégedett a magyar párt által jelölt három miniszterrel, véleménye szerint Borbély László környezetvédelmi, Cseke Attila egészségügyi és Kelemen Hunor kulturális miniszter hatékonyan dolgozott.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elsődleges célkitűzésének tekinti az őszi parlamenti ülésszakban a Boc-kormány megbuktatását. A tervezett átalakítás a két párt szerint nem javíthat a kabinet szerintük elégtelen teljesítményén, ezért egyedüli megoldásként a teljes kormány távozását tartják elfogadhatónak.
A PSD vezetői be is jelentették, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen, így a parlamentnek várhatóan az ősz folyamán ismét szavaznia kell a kabinet sorsáról, miután tavasszal az ellenzéknek mindössze nyolc szavazat hiányzott ahhoz, hogy leváltsa a Boc-kormányt. Az újabb buktatási kísérlet sikerének esélyeit növeli elemzők szerint, hogy egyre több kormánypárti - főleg PD-L-es - törvényhozó elégedetlen a kabinet munkájával.