Erdon - Nemzetkozi

2017.10.24. 08:56

Ismét itt az őszi óraátállítás

Európában a nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart. Az átállítás minden évben más dátumra esik, de az időpont ugyanaz: ezen az októberi napon vissza kell állítani az órákat.

Európában a nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart. Az átállítás minden évben más dátumra esik, de az időpont ugyanaz: ezen az októberi napon vissza kell állítani az órákat.

Október 29-én ismét át kell állítani az órákat, hivatalosan hajnalban kell visszatekerni a mutatót. Fontos, hogy ne felejtsük el ezt a dátumot, mert az alaposan megzavarhatja a következő pár napunkat – akár iskolába megyünk, akár dolgozni, akár máshova. A nyári időszámítás ötletét 1784-ben már Benjamin Franklin is felvetette, azt gondolta, az óraátállítás miatt összességében kevesebb gyertyát kell majd használni. Több mint száz évvel később egy új-zélandi rovarszakértő is előállt az ötlettel (ő kétórás különbséget javasolt), 1905-ben pedig William Willet dolgozott ki részletes tervet. Elgondolása alapján április négy vasárnapján 20-20 perccel tekerték volna előre az órákat, szeptember négy vasárnapján pedig ugyanilyen ütemben állították volna vissza. Az angol parlament 1909-ben tárgyalta is a javaslatot, sőt egy bizottság is létrejött, amely az ötlet hasznosságát vizsgálta, végül azonban a törvényt nem fogadták el. Az energiacsökkentés miatt először a Német Császárság és az Osztrák–Magyar Monarchia vezette be a nyári időszámítást, méghozzá 1916. április 30-án, este 11-kor. Ezt akkor, az első világháború alatt gyorsan átvette az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok (az USA hivatalosan csak 1918-ban vezette be) és sok más ország, de a háború végével az országok visszaálltak a normál időszámításra. A második világháború kitöréséig nem is merült fel a használata. Akkor ismét a háborús erőforrásokkal való spórolás miatt vezették be. Az Egyesült Államokban 2007-ben döntésre jutottak: a nyári időszámítás akkor már húsz éve változatlan szabályait megváltoztatták, a téli időszámítás így november első vasárnapján kezdődik, és március második vasárnapján ér véget. A módosítástól az energiafelhasználás további csökkenését várják.

Hatások

Visszatérő kérdés, hogy rosszul érezzük magunkat az óraátállítás után. Van, aki napokig érzi az óraátállítás hatását, más semmit sem érzékel. Kutatók egyébként évtizedek óta vizsgálják a nyári időszámításra átállás egészségügyi hatásait, finn kutatók a tavaszi váltás következményeit vizsgálták, ők az alvászavarokkal hozták összefüggésbe, kísérleti alanyaik az óraátállítás után a megszokottnál kevesebbet aludtak, és kevésbé érezték kipihentnek magukat reggelente.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!