Klarinétművész sikeres váradi szereplése

Valószínűleg a három klasszikus zenemű vonzotta a közönséget a csütörtöki hangversenyre a filharmóniába. Nem csalódtak, mivel az előadás többnyire a kívánt színvonalra emelkedett.

A Nagyváradi Állami Filharmónia szokásos csütörtök esti hangversenyére most is sokan voltak kíváncsiak, hiszen két olyan klasszikus zeneszerző – Mozart és Beethoven – művei csendültek fel az Enescu-Bartók teremben, akiknek a neve általában vonzza a közönséget. Az est meghívottai ezúttal Leonard Boga fiatal karmester, valamint a Magyarországról érkezett Klenyán Csaba klarinétművész voltak.

A koncert első részében Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1794) két műve hangzott el, mindkettő a szerző rövid életének utolsó periódusából. Elsőként a Don Giovanni című opera nyitánya csendült fel. Ez a bevezető Mozart kedvelt „drámai” hangnemében íródott; a feszültséget teremtő zenei eszközök halmozásával előrevetíti, felvázolja a konfliktust. Az opera bemutatójára Prágában került sor 1787-ben, mivel a Prágában működő olasz operatársulat kérte fel Mozartot a mű komponálására. A nyitányt Mozart a bemutató előtti éjjelen kezdte írni és egy-két órán belül készen állt a csodálatos mestermű.

Ezután ugyancsak Mozart-muzsika, a zeneirodalom egyik remekműve, az A-dúr klarinétverseny következett, mely a szerző utolsó zenekari műve. Ezt Anton Stadlernek, a kiváló bécsi klarinétművésznek írta. A klarinét Mozart idejében még csak százesztendős, használata inkább kísérleti jellegű volt. Mozart versenyműve hosszú időre meghatározta a hangszer irodalmát. Betegségnek, anyagi romlásnak, földúlt családi életnek, melyek az utolsó időszakban Mozart életét kísérték, semmi nyoma a versenyműben. A legelegánsabb, legkiegyensúlyozottabb Mozart-kompozíció, mely mindenkihez szól, függetlenül a „komolynak” nevezett zenéhez való viszonyától. Vendégművészünk, Klenyán Csaba fegyelmezett, a klasszikus hagyományokat követő előadása remek volt, mind technikailag, mind zeneileg, nem engedte magát elcsábítani a sok kínálkozó lehetőségtől. A közönség tapsát két ráadással köszönte meg: egy Kodály gyűjtötte magyar népdallal és Rahmanyinov Vocalise c. művével.

A szimfónia

Szünet után Ludwig van Beethoven (1770–1827) kevésbé népszerű, legkevésbé játszott IV., B-dúr (op. 60) szimfóniája hangzott el – mely 1806-ban keletkezett. A két „nagy” – az Eroica és a Sors szimfónia – között született alkotás formailag tökéletesen követi Haydn stílusát, de rengeteg buktatója van: hallatlan finomságú hangszerelés, több hangszer szólisztikus szerepeltetése, a melodikai mozaikok kidolgozása. Ezeknek az egységbe terelése nem éppen mindig valósult meg a különben kitűnő, meggyőző előadásban. A szimfonikus zenekar tagjai ezúttal is nagyszerűen játszottak, ami kiváltotta a hallgatóság elismerését.

Dérer Ferenc