A kibeszéletlen dolgok könyve

A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében pénteken délután a nagyváradi Posticumban mutatták be Szász András nagyváradi születésű író, újságíró Harmadíziglen című regényét.

Az erdővidéki Tortoma Kiadó gondozásában megjelent kötet cselekményének színhelye Nagyvárad és a Réz-hegységet borító hatalmas rengeteg. A megtörtént eseményekre épülő mű egy tősgyökeres nagyváradi család három egymást követő férfigenerációjának kálváriáját mutatja be, 1957-től kezdődően egészen a közelmúltig.

A szép és érdekes, izgalmas tartalmú könyvet Csernák Béla református lelkipásztor, a szerző volt osztálytársa mutatta be. Megjegyezte: a Harmadíziglen szó ma már egy kicsit archaikusan hangzik, de tulajdonképpen a folytonosságrautal, melynek a Bibliában is fontos szerep jut. Folytonosság, hiszen egy családregényről van szó: 1957 júliusának idusán kezdődik, amikor az unokájával sétáló egykori vezérkari ezredes, id. Barátkai Péter a váradi vonatpályaudvaron segélykiáltásákot hall egy marhavagonból. Hatéves unokáját hazaküldi, ő pedig kinyitja a vagonajtót, és szabadon engedi azt a közel száz agyonkínzott és -éheztetett budapesti forradalmárt, akiket a kádári népbíróságok a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő kényszermunkára ítéltek. A szekusok azonban még aznap este nyomára akadnak az ezredesnek, letartóztatják, és másnap halálra verik, majd a tettéért a fián állnak bosszút. A jelenkorban befejeződő regény végén a kör úgymond bezárul, hiszen az unoka, a legifjabb Barátkai Péter- aki valójában nem más, mint a szerző, Szász András-, immár ő maga is nagypapa. A történet közel kilencven százaléka tehát valós cselekményre épül, mégse nevezhető dokumentumregénynek. Inkább nagyívű korrajz, mely a második világháború utáni években indul, s napjainkban ér véget. Ráadásul jó véget.

Csernák Béla arra hívta fel a figyelmet: a könyvben brutalitás, durvasság és nyersesség ötvözödik szelídséggel, jósággal és szépséggel. Nem csendes, lamentáló, hanem sodró lendületű eseménysorozat, a hatalmas örlődéseké, vívódásoké- melyeket a korabeli társadalom nem honorált-, és a szilánkos részleteké. Azok az olvasók, akik átélték a 20. század második felét, rácsodálkozhatnak ismerős jelenetekre, helyzetekre, “melyek betyárul a miénk voltak”.

Váradiság

Elgondolkodtató, hogy valaki hogyan vállalja fel tettének a következményét, mely hatással van aztán az övéi életére is. Egy olyan korban, melyről keveset beszélünk, amikor az osztályharc eltorzította az emberek lelkivilágát is, és nehéz megmondani, hogy hány tragédiához vezetett, mert a tanúk általában hallgatnak. Úgy is lehet ezért fogalmazni, hogy a Harmadíziglen a kibeszéletlen dolgok könyve. Ott van az emberi tisztaság vágya, a megmaradás keresése is, és mindeközben csendes búvópatak motívumként végighúzódik a váradiság, a Várad-szeretet, azé a városé, ahol mindez megtörténhetett, lehetségessé válhatott.

Szász András egy Barátkán vele megtörtént kirándulással indokolta, magyarázta azt, hogy a főhősök családneve miért Barátkai, illetve ő maga hogyan jutott elkatolikusként arra a meggyőződésre, hogy semmi se véletlen. Isten nem engedi el soha a kezünket, hanem csodálatos kegyelmeket ad, csak ránk van bízva, hogy mit csinálunk. Ő az írás tálentumát kapta, bár nem írónak készült. A könyben szereplőket barátjairól és ismerőseiről mintázta, és nem ez az első olyan regénye, mely Váradról szól. Miután ugyanis 1988-ban elhagyta a várost, döbbent rá arraigazán, hogy itthagyott valamit, aminek nem is ismerte az értékét. Minden emléke ideköti, és új lakóhelyéről hiába próbálkozik, hogy úgy írjon mint Váradról, mertfölösleges. Nem tud, mert “nincs a leírtakban lélek”.

Ciucur Losonczi Antonius