ERDON Helyi hírek

2018.10.19. 10:12

Vidám hangulatú nyugdíjasünnepség

Szerda délután a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében hangulatos idősek napi ünnepséget szervezett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete. Sok volt a humor és a vidám elem a rendezvényen.

Szerda délután a nagyváradi Ady Endre Líceum dísztermében hangulatos idősek napi ünnepséget szervezett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete. Sok volt a humor és a vidám elem a rendezvényen.A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete évekkel ezelőtt hagyományt teremtett abból, hogy az október 1-jei Idősek Világnapját kicsit később ünnepli abból a megfontolásból, hogy a nevezetes napon úgyis több vonatkozó rendezvény van. Nem történt ez másképpen az idén sem, ezúttal október 17-én üdvözölte a szép számú érdeklődőt Szilágyi Ibolya egyesületi elnök, köszönetet mondva az Ady Endre Líceum vezetőségének a helyszín rendelkezésre bocsátásáért, a Balajti Adrienn irányította diáktriónak a műszaki segítségért, valamint a Bihar Megyei Tanácsnak a támogatásért.

A Boros Beatrice karvezető által felkészített kórus ezúttal a szokásostól eltérő dalokkal örvendeztette meg hallgatóságát. Elhangzott egy köszöntő (Sok számos esztendőket), egy vidám dal (Összetartozunk), egy áldás- szólót énekelt Boros Beatrice-, a Magyarország az én kedves szép hazám című dal, a közönséggel közösen a Nem csak a húszéveseké a világ című örökzöld sláger, valamint a PMNYE himnuszának tekinthető Éljen a barátság! Az igényes összeállítást László Ágnes és Hajbók Klára szavalatai gazdagították.

Vidám percek

A továbbiakban Sújtó Julianna egy imát mondott el, Biró Margit énekelt, Tasnádi Irén pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy megjelent egy verses füzete, kérésre néhány költeményét meg is osztotta az egybegyűltekkel.

Remek szórakozást kínált ezt követően a Marosvásárhelyről érkezett Székely Szabó Zoltán „Tutuka” színművész, író, humorista amolyan stand up comedy stílusú fellépése. Jól időzített poénjai, gyermek- és fiatalkori visszaemlékezései sok-sok jóízű nevetést eredményeztek, színészanekdotái, szó- és egyéb viccei rekeszizmokat megmozgató telitalálatnak bizonyultak. Jól mulattak a jelenlevők a humoros sztorikon, a régi emlékeken, a székelyek agyafúrtságain.

A kellemes együttlét szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel ért végén, illetve ki lettek osztva a váradi RMDSZ Nőszervezet köszöntőlapjai.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!