ERDON Helyi hírek

2017.10.26. 13:04

Már készülődnek a világításra

A Rulikowski temetőben folynak a felkészülési munkálatok a közelgő Mindenszentek ünnepére. Összegyűjtik a lehullott leveleket és megjelentek a virágárusok a temetőgondnokság épületénél.

A Rulikowski temetőben folynak a felkészülési munkálatok a közelgő Mindenszentek ünnepére. Összegyűjtik a lehullott leveleket és megjelentek a virágárusok a temetőgondnokság épületénél.A nagyváradi Rulikowsi temetőben folynak a felkészülési munkálatok a közelgő Mindenszentek ünnepére. Próbálják összegyűjteni a lehullott leveleket, takarítani. Mint minden esztendőben, november elsején nem lehet majd autóval bemenni a temető területére. Ez alól a szabály alól kizárólag az igazolványt felmutató mozgássérültek képeznek kivételt. Ugyanúgy, ahogy az eddigi években is, a gépkocsikkal a főbejáraton lehet majd behajtani, és az Európa lakóparknál lévő kapun lehet majd kihajtani a temető területéről.

A halottak napi időszakban a temető munkatársai megerősített létszámban felügyelnek majd a rendre, ugyanakkor a temető a rendőrséggel és a csendőrséggel is együttműködik majd a megemlékezés zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. Szintén a korábbi évekhez hasonlóan igazolvány ellenében az idén is lehet kerti szerszámokat, kapát, ásót, gereblyét, seprűt, stb. bérelni a temető főbejáratánál. Víz van a terület teljes területén és valószínűleg a zsidó temető melletti, valamint az Európa lakópark melletti bejárat közelében lévő mellékhelyiségek is nyitva lesznek- tudtuk meg Florin Alexandrutól, a Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) szóvivőjétől.

Többen kimentek

Egyébiránt kihasználva a szép napsütést, a szerdai nap folyamán viszonylag sokan úgy döntöttek, hogy rendbe teszik a szeretteik, hozzátartozóik sírját, de azért ott jártunkkor olyanokat nem láttunk, akik esetleg már gyertyát is gyújtottak volna. Megjelentek viszont a plusz virágárusok a temetőgondnokság épületének közelében, valamint mécseseket is lehetett kapni a buszmegállóban levő standoknál.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!