ERDON Helyi hírek

2017.06.19. 11:45

Hármas ünnep a Csillagocska Családnapon

Gazdag programot szervezett a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség és a Csillagocska Alapítvány június 16–18-án. Az immár több mint tíz éve rendszeresen megrendezett Csillagocska Családnap ezúttal is a testi-lelki egészség jegyében zajlott.

Gazdag programot szervezett a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség és a Csillagocska Alapítvány június 16–18-án. Az immár több mint tíz éve rendszeresen megrendezett Csillagocska Családnap ezúttal is a testi-lelki egészség jegyében zajlott.Szombaton egész napos programokkal várták a szervezők a családokat. Reggel 10 órakor nyitotta meg a napot Benedek Árpád zenepedagógus, aki elmondta, hogy egy hármas ünnepről van szó: a családok mellett a reformáció 500. évét is ünneplik, emellett az óvoda és a néptáncegyüttes tanév-, illetve évadzáró műsora is most lesz. Kihangsúlyozta a család és a családi együttlét fontosságát, továbbá elmondta, hogy az előkészületek nem csupán a szervezők érdemei, hanem a szülőké is, hiszen az udvart, a színpadot az apukák kétkezi munkával alakították ki a rendezvény számára. Így nemcsak a hétvége volt a családoké, hanem az egész hét, amelyet a szülők együtt töltöttek. Majd Pálfi Noémi tiszteletes asszony köszöntötte az egybegyűlteket, Pálfi József várad-réti lelkészt helyettesítve, aki nem tudott részt venni az esemény délelőtti programjain egyéb kötelezettségei miatt. Pálfi Noémi a közös együttlét, éneklés és táncolás, illetve a hagyományápolás jegyében indította a napot, szintén kiemelve, hogy a szülők mindennapi, illetve a program előkészületeibe fektetett munkája mennyire fontos, és, hogy a családi nap szervezése összekovácsolta őket. Végül Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke (aki már 10 éve az esemény fővédnöke) köszöntötte a családokat, a közösség és a család értékét hangsúlyozva beszédében. Elmondta, hogy a mai világban családi érték az, ami segít a mindennapokban, a túlélésben, ebbe kell kapaszkodni a nehéz időszakokban. A közösség ugyanolyan fontos értéket képvisel, ezek alapvetőek kellene legyenek, hiszen a legfontosabb dolgok az életben.

Táncosok évzárója

A nap folyamán a táncosok évzárójára is sor került, az ovisok, iskolások és az ifjúsági csoport is színpadra állt, több, mint százan léptek fel. Bődi Csenge volt táncos, jelenleg énekes széki népdalokat adott elő, majd színpadra álltak az óvodások, akik moldvai táncokkal zárták az évet. A kisebb osztályosok felcsíki néptáncot mutattak be, az általános iskolások pedig sárréti gyerekjátékokat és táncokat. Az ifjúsági csoport kalotaszegi néptáncot járt a színpadon, a fiatalok és felnőttek pedig mezőségi néptánccal lepték meg a közönséget.

Előadások

A nap folyamán több előadásra is sor került, gyerekek és felnőttek számára is voltak érdekességek. Tizenegy óra körül kezdődött a gyerekeknek szóló előadás: Berkesi Alex Pupafalva, avagy Bunyesz király karosszéke című zenés gyerekműsora. Berkesi Alex, az Alma együttes volt tagja jókedvvel és kacagással mutatta be Pupafalva manóvilágbeli települését és annak lakóinak mókás kalandjait. Később a szülők részt vehettek a nekik szóló programokon: Mike Nimród Gyermekek a virtuális világ zsákutcáiban című előadásán, és Horváth Erika Lélekzések című könyvének bemutatóján.

Más programok

A táncokon és előadásokon kívül egész napos programokon is részt vehettek a családok. A felnőttek és gyerekek kedvenceit készítették az udvaron a szülők, a férfiak bográcsost főztek, míg a hölgyek palacsintát sütöttek. A gyerekek, akár a szülők is, kézműves foglalkozásokon is részt vehettek: nemezelés, gyöngyfűzés, mézeskalács készítés, arcfestés, szalmafonás, hetes fonás, quiling, agyagozás, festősarok és bútorfestés várta az érdeklődőket. Az udvaron több standot is felállítottak, ahol hidegen sajtolt olajokat, sajtokat, túrókat és más különlegességeket lehetett kóstolni és vásárolni. A nap folyamán a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos diákjai animációs reklámfilmet forgattak a Csillagocska Alapítványról, amely hamarosan megtekinthető lesz az alapítvány Facebook-oldalán. Az estét táncházzal zárták, ahol a szülők kiereszthették a gőzt, a jó hangulatot a Csillagocska Zenekar biztosította.

Törő Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!