ERDON Helyi hírek

2016.11.18. 09:25

Könyvmaraton: Bakó-kötet

Nyolcadik alkalommal várta a könyvbarátokat a múlt a héten a Nagyváradi Könyvmaraton. Ennek keretében a Szigligeti Stúdióban Bakó Endre Irodalmi őrvárosok – írások és írók Debrecentől Nagyváradig című irodalomtörténeti kötetét mutatták be elsőként.

Nyolcadik alkalommal várta a könyvbarátokat a múlt a héten a Nagyváradi Könyvmaraton. Ennek keretében a Szigligeti Stúdióban Bakó Endre Irodalmi őrvárosok – írások és írók Debrecentől Nagyváradig című irodalomtörténeti kötetét mutatták be elsőként.

Előbb azonban a marathon szervezői részéről Simon Judit és Szűcs László köszöntötte az érdeklődőket, jelezve, hogy az idei rendezvény újságírócentrikusra sikeredett. Ugyanis számos szerző sajtós is, de a méltatók között is van, aki lapokba ír. Ez amúgy véletlen – az már kevésbé, hogy a köteteket tekintve Vásárhelyközpontúbb is az idei marathon. Az első szerzp tehát szintén volt sajtós, mégpedig főszerkesztő, a Magyarországról érkezett Bakó Endre volt. Ő, és a kötetét méltató Molnár Judit elmondta: Debrecen és Nagyvárad bizonyos tekintetekben rokon, de semmiképp nem iker. Sőt, Várad dinamikus, Debrecen statikus volt, a kulturális élet tekintetében is. Bakó Endre szerint Ady Endre kötötte össze a két várost, akár épp azzal, hogy mindkettőt fejlődésre ösztönözte. Mivel Debrecen bezárkózó volt, Várad pedig ugyan nyitottabb, de ezen is volt mit nyitni még. A bemutató aztán lényegében érdekes történelmi és kultúrtörténeti fejtegetésekbe ment át, a szerző irodalomtörténeti perspektívából villantott fel pár tényt és kuriózumot a két város múltjából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!