Új expedíción, veszélyben: Szántóról Kirgizisztánba

Ismét nekiveselkedett az a 33 éves hegymászó, aki térségünkbeli, és akinek előző kalandjairól már írtunk. Nagy Norbert Kisszántón született, és már jó pár éve a hegymászás a kedvenc időtöltése. Most a Leninnel próbálkozott. Majdnem tragédia lett a vége, de kikeveredett a bajból.

Több romániai és európai csúcsot megmászott már, és kezdik az igazi, kemény expedíciók foglalkoztatni – írtam épp tavaly ilyenkor a kisszántói Nagy Norbertről. És valóban: azóta tovább is lépett. 2015-ben Ausztria legmagasabb hegyét, a 3798 méteres Grossglocknert mászta meg – és akkor így nyilatkozott: „Nem ismeretségre vágyom. Hanem támogatókra, ahhoz, hogy tudjak menni magasabb csúcsokra is. Oroszországban és Kirgizisztánban vannak 7000 méteres csúcsok, és most ezekre tervezek menni”. Nos, azóta meg épp ennek a tervének a megvalósításához került közelebb. Nemrég tért vissza az említett kirgizisztáni expedíciójáról. Most ennek kapcsán mesélt.

A legújabb

Így összegez: „Három hétig voltam oda. Amikor megérkeztem Kirgizisztánba, az irodánál alkalmazott személyek meglepően kedvesek és segítőkészek voltak. Még aznap elszállítottak az alaptáborba, ami 285 km-re van Oss várostól, 3400 méter magasságban. Itt eltöltöttem három napot is, mert azt mondták, hogy akik túlságosan hamar indulnak fel az egyes táborba, gyakran aztán rosszul vannak és betegek. Az alaptáborban eltöltött idő alatt egy napot másztam, az akklimatizáció miatt, és a negyedik nap indultam fel az egyes táborba, amelyik 4400 méter magasságban van kialakítva. Itt öt napot töltöttem, egyrészt a rossz időjárás miatt, két nap ismét másztam az akklimatizáció végett, egyik nap a kettes tábor felé és eljutottam 4925 méter magasságba, de a hirtelen jött rossz idő miatt vissza kellett indulnom az egyes táborba. Próbáltam aktív lenni, ami nagyon fontos. A következő nap összepakoltam a szükséges felszereléseket, élelmiszereket és indultam a kettes táborba, amihez sűrű gleccserszakadékos út vezet és ami 5400 méter magasan van. Itt egy napot relaxáltam, amennyire lehetett, amikor késő délután beleestem egy gleccserszakadékba, egyszerűen leszakadt alattam a hó a kettes tábor közelében”.

Filmbe illő fordulatok

Ez aztán döntő fordulatnak is bizonyult a mostani expedíció vonatkozásában. Így folyatja: „Körülbelül négy méter mélyre estem, úgy, hogy csak a bal lábammal tudtam megállni valami gleccserképződményen, már a jobb lábam nem fért rá, alattam mindkét oldalt akkora szakadék, hogy nem is látszott az alja. Nehéz, talán tíz perc volt, de mégsem veszítettem el teljesen az önfegyelmemet. Kiabálni kezdtem, mert nem akartam hibázni mászás közben, de senki sem hallott, ezután muszáj volt megpróbálnom kimászni, de előttem a jégfal teljesen sima volt. Semmi kapaszkodó, sikerült fellépnem egy jégképződményre, ami a hátam mögött volt, és egy térdhajlításnyit feljebb jutottam, ez után a lábammal és a hátammal erősen a falnak nyomtam magam, mindig kicsit feljebb értem, míg végül kimásztam. A szlovákok segítettek nekem ez után, szerintem az összes teájukat megitatták velem, és adtak két tenyérbe illő párnácskát, ami elkezd melegedni, amikor a csomagolásból kibontódik, mivel már kezdtek az ujjaim fagyási sérülésekkel tele lenni.”

És még tovább…

Még ekkor sem adta fel: „Mindezek ellenére reggel összepakoltam és elindultam a csúcs, illetve a hármas tábor felé. Két emelkedőt másztam ki, 5900 méter magasságban voltam és a harmadik emelkedő következett, aminek a tetején a hármas tábor állt. Időm lett volna elég, de annyira legyengültem és enni is alig tudtam, hogy beláttam, ebből csúcsmászás nem lesz még akkor sem, ha a hármas táborba érek. Engem a csúcs érdekelt, és mivel még volt egy hét és két nap ott lévő időm, úgy gondoltam, lemászom az egyes táborba, hátha rendbe jövök, enni is tudok és a harmadik héten ismét megpróbálhatom. De annyira elromlott az idő, hogy mindenkit lehívtak a hegyről, nem csak az egyes táborba, hanem egész az alaptáborig, és akiknek már kevés idejük maradt, azokat visszaszállították Oss városba. Így hát sajnálatos módon a hegymászás itt lezárult. Ottlétemkor végül csak négy orosz érte el a csúcsot. A szlovákok akklimatizációja szerencsésnek bizonyult, a csúcstámadási napjaikra az időjárás jelentés a csúcson csak mínusz 15 fokot mutatott, és kevés szelet, mégis ők is csak megközelíteni tudták a csúcsot, és a biztonságos leérés érdekében visszafordultak. Tehát voltak olyan apró, de fontos tényezők, ami miatt úgy érzem, sok energiát veszítettem. Persze sokaktól kaptam úgy hiszem őszinte dicséretet, a múlt évi mászótársam, Daniel is gratulált és azt mondta, hogy ez így is nagy dolog volt. Ám biztosan tudom, hogy többre vagyok képes, és többre számítottam, de hát itthon is akadnak olyan célok és tervek, amelyek bármilyen erőfeszítések árán sem pontosan úgy alakulnak, ahogy az ember eltervezi. Ezek után könnyen elfogadtam, hogy ez ilyen lett.”

A városról

Nagy Norbert Ossban is töltött időt, valamennyire megismerte a várost. Erről is beszélt: „Annak dacára, hogy ott éktelenkednek régi, nem működő üzemek és elhanyagolt tömbházak, nagyon is szép város. Nagyon olcsó itt az élet. Az átlagbér 180 dollár. Nagy családok vannak, három-öt gyerekkel, de nem ritka, hogy akár ennél több is. Sok park van, és nagy vidámpark is. Rendezett és szép nagy piacuk van, itt szinte minden megtalálható, élelmiszerek, ruhák, háztartási berendezések, bútorok. Oss város közelében látható egy kisebb szent hegy, amit a helybeliek Szulejman fogának hívnak, és amit naponta több százan látogatnak. Ahogy elhagyjuk a várost, jurtákat láthatunk, az emberek állattenyésztésből élnek. Azt gondolnánk, hogy ezeket a viszonylag piciny országokat, mint Magyarország vagy Románia, nem is ismerik, de szinte mindenki hallott Budapestről és Bukarestről is, illetve az egyik férfi azt mondta, hogy három évig volt Budapesten a tankosoknál 1982–1984 között – és persze tudott románul káromkodni is. Egyik este amikor vacsoráztam, az adott helyen diszkó készült, és olyan romániai előadók zeneszámait keresték ki, amelyek világszerte ismertek lettek. Szóval szólt az Akcent és az Ozone is, meglepő volt, hogy ezeket ismerték és énekelték is.”

A hegyről

Az Ibn Szína-csúcs, vagy Lenin-csúcs 7134 m magas hegycsúcs a Pamír hegységben, melynek második legmagasabb pontja az Iszmoilí Szomoní-csúcs után. Kirgizisztán és Tádzsikisztán határán fekszik, mindkét ország második legmagasabb hegycsúcsa. Nevét Ibn Színáról (Avicennáról), a középkori muszlim tudósról, illetve Vlagyimir Iljics Leninről kapta. Egyike a volt Szovjetunió öt hétezres csúcsának, melyek megmászásával a hópárduc címet lehet elnyerni. Korábbi nevei 1928-ig Kaufmann-csúcs, Tádzsikisztánban 2006-ig (Kirgizisztánban ma is) Lenin-csúcs. A csúcsot 1871-ben fedezte fel Alekszej Pavlovics Fedcsenko, és Konstantin Kaufmann turkesztáni kormányzóról Kaufmann-csúcsnak nevezték el. Az első földrajzi expedíció, amely eljutott a hegy lábához, Nyikolaj Leopoldovics Korzsenyevszkij expedíciója volt a 20. század elején.

Szeghalmi Örs