Sokat köszönhetünk a Grósz-család orvostagjainak

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság egy új sorozatot indított útjára, melynek keretében híres váradi családokat mutatnak be meghívott előadók a vár civil házában.

A múlt péntek este zajlott rendezvény iránt érdeklődőket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője tartott érdekes előadást a zsidó származású Grósz-családról.

Többek közt arra hívta fel a figyelmet: dr. Grósz Frigyes (1797-1858) szemorvos, kórházalapító és -igazgató nemcsak Várad egyik népszerű orvosa volt, hanem megtestesítője a cselekvő, alkotó orvospolgároknak. Középiskoláit a nagy hírű Premontrei Főgimnáziumban végezte. 1816-1819 között Pesten filozófiát hallgatott, amelyből doktorrá is avatták. Az akkor még élő hagyományok szerint a filozófiai doktorátust a további egyetemi tanulmányok, így az orvosi stúdium előkészítésének tekintették. Bécsben iratkozott be az orvosi fakultásra. Nyaranta osztrák, cseh és németországi gyógyfürdőkben dolgozott, mint betegkísérő, így lehetősége adódott arra is, hogy kiképezze magát balneológusnak. 1826-ban avatták orvosnak. 1830-ban hazatért Váradra, és rendelőt nyitott. Még ebben az évben önálló magán szemkórházat alapított, abban az időben ilyen Magyarországon még nem létezett. Ahogy működni kezdett a Szegény Vakok Gyógyintézete, a 19. század eleji kolerahullám elérte 1831-ben Váradot is. Dr. Grósz orvoskollégáival együtt bekapcsolódott a járvány leküzdésébe, s kórházában kolerás betegeket is gondozott. Emellett tevékenyen részt vett mindenütt, ahol segítségre volt szükség, a várost sújtó 1836-os tűzvész és 1846-os árvíz idején is. Az 1848-as szabadságharcban tábori orvosként volt ott. Feljegyezték róla, hogy amikor kolerás honvédeket is gondozott, a betegápolóknak jutalmat adott minden felgyógyult honvédért. Szorgalmazta a szegények számára felállítandó egyesületi, ingyenes szemkórházak alapítását. Közel 28 évig vezette a váradi Zsidó Kórházat is, amelyet komoly intézménnyé fejlesztett. Élete utolsó éveiben sokirányú elfoglaltsága mellett időt szakított arra is, hogy megírja kórház alapítási és szemorvosi tapasztalatait. 752 szemműtétet hajtott végre, ebből 515 beteg meggyógyult, 194 állapota javult, 43 esetben eredménytelen maradt. A több mint 30 ezer járóbeteg kezelése 42.600 napot vett igénybe, és a beutalt vakok közül 71 teljesen vagyontalan volt. A Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére 2010-ben a Római Katolikus Püspökség és a Segítő Jobb Alapítvány magáévá tette egy emléktábla állítás javaslatát, melyet a volt járványkórház Sztaroveszky/Magheru úti épületének lépcsőházában dr. Kalmár László igazgató és Pásztai Ottó leplezték le az emléktáblát, melyet a főpásztor áldott meg.

Szintén orvos

Dr. Grósz Emil (1865-1941) szemész, egyetemi tanár, dékán, kormánybiztos- aki az unokája volt Dr. Grósz Frigyesnek- középiskolai tanulmányait szintén a Premontrei Főgimnáziumban végezte, majd 1887-ben szervezett Budapesten orvos-doktori oklevelet. 1914-1915-ben az orvosi fakultás dékáni tisztét töltötte be, 1905-1918 között trahomaügyi kormánybiztos volt. Tudományos munkálkodása az orvostudomány egész területére kiterjedt. Számtalan tanulmányt írt és az intézményes hazai orvosképzés egyik megteremtője. Jelentős szemészeti iskolát nevelt ki, átadva értékes tapasztalatait. Kiváló szemműtéteket hajtott végre, az öregkori hályog gyógyítására, az általa leírt műtétet világszerte végezték.

Az elhangzottakat Barabás György ny. tanár azzal egészítette ki, hogy felhívta a figyelmet dr. György Pál (Grósz Pál) és dr. Csatári Lajos (Grósz) orvosok neveire.

Ciucur Losonczi Antonius