ERDON Helyi hírek

2016.06.27. 09:35

Dupla váradi szurkolótábor a magyar fináléban - képgalériával

Nem csalódtak a váradi szurkolók sem, ezúttal sem a magyar válogatottban. Mert nem is lehet csalódásnak mondani a mostani Eb-n játszott utolsó meccset sem, a vereség dacára.

Nem csalódtak a váradi szurkolók sem, ezúttal sem a magyar válogatottban. Mert nem is lehet csalódásnak mondani a mostani Eb-n játszott utolsó meccset sem, a vereség dacára.

Nem a szomorúság jellemezte a magyar csapat ezen az Eb-n játszott utolsó meccse utáni hangulatot sem, és a közbenit sem. Lelkes tömeg buzdította – immár két helyen is – újra a magyar labdarúgókat Nagyváradon, a kivetítős meccsnézéseken. Az immár megszokott helyen, a Szent László téren ismét sokan gyűltek össze megnézni a válogatott újabb szereplését, ugyanakkor ezúttal meccsnézés volt a hét végén csúcsra járatott Szent László Napokon is. Az utóbbi a várban zajlott, és ott, akárcsak a város főterén ikonikus helyszín magyaroknak szurkolni. Éltek is e lehetőséggel több ezren: megint reménykedve skandáltak, magyar szászlókat lobogtattak. Sőt, a várban a koncerteket is előrébb hozták, hogy ne ütközzenek a mérkőzéssel. A Szent László téren a szokott román nyelvű közvetítés ment, míg a másik helyszínen a színpadi kivetítőn lehetett nézni a Magyarország–Belgium Európa-bajnoki nyolcaddöntős mérkőzést, magyar kommentár mellett (M4) szurkolhattak a nemzeti tizenegynek. A vereség dacára a szurkolók mindkét helyen megtapsolták a magyar válogatottat, megköszönték az így is kitűnőnek mondható szereplést. Ráadásul a jelenleg legjobbnak tartott európai csapattól úgy kaptunk ki, hogy a végeredmény dacára a meccs legnagyobb részében benne volt a magyar egyenlítés és az esetleges továbbjutás is. Értették ezt a szurkolók, akik úgy mentek bele végül a váradi éjszakába, hogy mindenhonnan dícsérő szavakat lehetett hallani tőlük a válogatottra. Sokan úgy vélik, már a világbajnoki szereplés is elérhető közelségbe került, már ha a magyarországi stadionápítsek mellett lesz utánpótlás-nevelés és stratégia is.

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!