ERDON Helyi hírek

2016.06.29. 12:39

Az apostolfejedelmeket ünnepelték a Székesegyházban

A két apostolfejedelem napján ünnepi miserend volt érvényben a váradi Székesegyházban. Délelőtt Mahajduda János segédlelkész prédikált, Szent Máté könyvéből szólt az evangéliumi rész.

A két apostolfejedelem napján ünnepi miserend volt érvényben a váradi Székesegyházban. Délelőtt Mahajduda János segédlelkész prédikált, Szent Máté könyvéből szólt az evangéliumi rész.

Prédikációjában Mahajduda János segédlelkész arra hívta fel a figyelmet: a római katolikus egyház azért állítja elénk példaképül, illetve ünnepli Szent Pétert és Szent Pált, mert nem csak szavakkal, hanem tettekkel is megvallották hitüket Isten és ember előtt, a vérükkel öntözték Isten vetését.

Szent Péter egyszerű halászként élt Kapernaumban, és esze ágában se volt elhagyni mesterségét, a családját, a szülőföldjét, mert nem is sejtette, hogy Istennek komoly tervei vannak vele. Amikor azonban Krisztus rátekintett, és felcsendült a hívó szó- kövess engem és legyél emberhalász-, döntött, mert tudta, hogy váltani kell. Nála is nagyobb változáson ment keresztül Szent Pál, aki Saulként igaz hitű izraelita volt, és szektaként tekintett a kereszténységre, mert az volt a meggyőződése, hogy ha üldözi a keresztényeket, akkor Istennek tetsző dolgot művel. Az ő életében is eljött azonban a megtérés órája, amikor a damaszkuszi úton Krisztus elé áll, hogy szemrehányást tegyen neki: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Őt is megérintette az isteni kegyelem, és megtörtént esetében a pálfordulás.

Közös vonásuk

Úgy fogalmazott a tisztelendő: Szent Péter és Szent Pál- két ember, két világ, azonban közös vonásuk a megtérés és az önátadás. Felismerték Isten akaratát, bíztak a kegyelmében, és egy olyan életformára vállalkoztak, melynek dimenziói összekötik az eget és a földet, az e világit és a túlvilágit, az embert és a mindenhatót, vállalták a legnagyobb áldozatot is a szent ügy érdekében. Apostolfejedelmekként Krisztus közvetlen munkatársaivá váltak, mert meglátta bennük azt, amire mi nem vagyunk képesek. Az emberek ugyanis csak a külsőt, és a bűnt látják, és a megtorlást keresik, míg Isten a belsőre és a bűnösre figyel, irgalmas és megbocsátó. Az elvárás azonban ugyanaz napjainkban is, mint Szent Péter és Szent Pál idejében: törekedjünk tehát mi is arra, hogy tegyünk tanúságot a hitünkről.

Ciucur Losonczi Antonius

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!