2016.04.17. 10:52
Minicsoport – szépségek, nehézségek
A két és három év közötti gyerekek óvodai beilleszkedéséről, nehézségekről, eredményekről esett szó az Orsolya óvodában megtartott pénteki pedagógiai körön. Filmet is bemutattak.
A két és három év közötti gyerekek óvodai beilleszkedéséről, nehézségekről, eredményekről esett szó az Orsolya óvodában megtartott pénteki pedagógiai körön. Filmet is bemutattak.
A váradi magyar tagozatos óvónők mellett élesdi, telegdi, örvéndi, révi óvónők is részt vettek az Orsolya óvodában megtartott pedagógiai körön, melynek fő témája a legkisebbek beilleszkedése volt. Mindazonáltal többek között az Orsolya óvodában is biztosították a gyerekek felügyeletét, hogy a szülőknek ne okozzanak ezzel fennakadást, tudtuk meg Farkas Tünde igazgatótól.
Tapasztalatok
A „minicsoport” kérdése sokakat érint, ezért döntöttek úgy, hogy erről legyen szó. Ez az az időszak, amikor lejár az édesanyák szabadsága, de a gyermek még nem érte el a kiscsoporthoz szükséges kort, a bölcsődékben pedig nem mindig van elég hely. Ezért alakították meg az Orsolya óvodában is a legkisebbek csoportját, ahová két éves kortól várták a gyerekeket. Farkas Tünde köszötötte a jelenlévőket, majd
Iuhas Emese, az Orsolya Óvoda legkisebb csoportjának az óvónője osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. A legkisebbek többnyire még nem szobatiszták, nem tudnak egyedül enni, sokan nem is beszélnek még, s az elválás a szülőtől nehéz, nemegyszer az anyuka is sír. A tapasztalat az, hogy nem vezet eredményre, ha a szülő ottmarad, mert a gyermeknek úgysem lesz elég a pár perc. A hiszti első sorban a szülőnek szól, ha ő már nincs ott, figyelmét lekötik a tevékenységek és általában hamar abbahagyja a sírást, ha látja, hogy szeretet és megértés veszi körül – hangzott el.
Fejlődés
Az első félév az illemhely használatáról, a kézmosás elsajátításáról, az evőeszközök használatáról szólt, még féltek az idegenektől, az óvodai ünnepségeken alig mertek megszólalni. Énekeket, rövid meséket tanultak, kizárólag nagy játékokkal játszottak, mert még ilyenkor mindent a szájukba szoktak venni, s megtanultak az ujjukkal festeni. Az elalvás megint csak gond volt, az óvónőnek oda kell feküdnie melléjük, így nyugodtak meg.
Pár hónap alatt nagyon nagy változáson mentek keresztül, közeledvén a három éves korhoz már fogékonyak, kíváncsiak, lehet velük dolgozni, részletezte el az óvónő, majd a jelenlévők megtekinthették a legkisebbek különböző tevékenységei során készült fotókat.
Mondókák
A későbbiekben Rácz Kiti óvónő mondókákról, játékokról tartott előadást, majd a résztvevők hozzászóltak a témához, kérdéseket tettek fel. Végül meglepetésként drámajátékot tekinthettek meg Halász Erzsébet és Szijártó Aletta óvónők előadásában, akik a két közkedvelt rajzfilmfigurát, Bogyót és Babócát személyesítették meg. A résztvevők végül Bogyót és Babócát ábrázoló díszeket kaptak ajándékba.
Neumann Andrea