Látszatok után ne indulj, avagy vállald fel vágyaid

A Festum Varadinum keretében kedden este mutatták be a nagyváradi színházban Shakespeare Vízkereszt, vagy amire vágytok című vígjátékát Bocsárdi László rendezésében, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.

A Gyulai Várszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában megalkotott előadást teltház fogadta a színházban kedden este. Az amúgy is örök halhatatlan Shakespeare életmű örök halhatatlan darabjának a mai, még mindig posztmodernek hívott korszakra kódolt verzióját rendezte meg Bocsárdi László, ennek megfelelően a Vízkereszt egy a Hamletből való ajánlással kezdődik, kiaknázva ezzel a posztmodern egyik jellemző eljárásában, az intertextualitásban rejlő lehetőségeket. A játéktér közepén elhelyezett forgószínpadon fordulnak be a színészek a színtérre, akiket a Zenész (Simó Lakatos Barna) – ahogy Polonius mondja Hamletnek – eképpen ajánl a közönség figyelmébe: „a legjobb játékosok a világon: mindegy nekik: tragédia, komédia, történeti, pásztori, víg-pásztori, historico-pásztori, tragico-historiai, tragico-comico-historico-pásztori mű; helyegység vagy korlátlan színváltozás. Seneca nem elég nehéz, Plautus nem elég könnyű nekik. Szereptudásra, vagy rögtönzésre páratlanok.” Az előadás tudatosan törekszik arra, hogy a nézőkben erősítse a színjáték-jelleget, illetve azt, hogy itt minden csak látszat, erre szolgál az az elidegenítő hatású gesztus, hogy minden színész, amikor elkezdi játékát, először bemondja saját civil nevét, jelezve ezáltal, hogy csak egy szerepet öltött magára.

Puritán és harsány

A színpadkép sem a helyszínek realista rekonstrukciójára törekszik, ehelyett a Bartha József által kialakított játékteret egy nagy, a középen fallal elválasztott fogószínpad dominálja, ami gyakran forog akkor is, amikor nincs színváltás, ezzel a megoldással tér és idő képlékenységét, meghatározhatatlanságát érzékeltetik hatásosan. A színpadkép puritánságát ellenpontozzák az Adriana Grand alkotta rikító, harsány jelmezek, amelyek hangsúlyos szerepet játszanak ebben a Vízkeresztben, hiszen egyrészt sulykolják a nézőkbe kellék voltukat, ugyanakkor jelképes üzenettel is bírnak. Hogy csak két példát említsek: Viola-Cesario (Kovács Kati) kék pilótaruhát, pilótasapkát és szemüveget, valamint bakancsot visel, mintha repülősként szállítaná a híreket Oliviához, majd onnan vissza gazdájához, míg a magából kivetkőző Malvolio nem csak lélekben, de ruházatában is radikális átváltozáson megy át.

Látszatok után ne

A látszatok, a félreértések, az eltitkolt, a fel nem vállalt, vagy elérhetetlennek tűnő vágyak darabja a Vízkereszt, amelyben fokozatosan bontakozik ki a címválasztás üzenete is, a közismert vagy amit akartok alcím helyett ugyanis a Vízkereszt, vagy amire vágytok az előadás címe. És valóban, a Nádasdy Ádám fordítása alapján színre vitt Vízkeresztben nem az akarat, hanem alapvetően, sőt, szinte kizárólag a vágy dominál. A műben felvonultatott szereplők vágynak egymásra, illetve mindenki vágyik valamire, ami látszólag elérhetetlen, ám ez is csak látszat, mert ezeket a vágyakat el lehet érni, de csak akkor, ha az emberek megszabadulnak a látszatoktól, az igazi énjüket takaró mindenféle álcáktól. Így a magát férfinak kiadó Viola egy adott pillanatban ledobja magáról férfiruháját, hiszen szeretne visszaválni azzá, ami ő maga: nővé, Malvolio rátartiságában, önmagát túlértékelő gőgjében magamutogató, hivalkodó rockerré vedlik át, és Olivia gyászruhája alatt is ott van a menyasszonyi öltözék. Előbb-utóbb lehull tehát az álca mindenkiről, és megmutatkoznak az igazi vágyak, az igazi jellemek, és megjelenik, érzékelhetővé válik a kevéssé hangsúlyozott, talán azért, mert megdöbbentő felismerés: a szerelem, a vágy félreértés. De egy olyan félreértés, amibe minden ember készségesen belebonyolódik.

Jutalomjáték

Az ötletgazdag rendezés és jelmezek, a különleges, visszafogott zene (a zeneszerző Boros Csaba volt) és díszlet mellett a színészek játéka az, ami kivételes élménnyé teszi a sepsiszentgyörgyiek Vízkeresztjét: a mindig zseniális Pálffy Tibor ezúttal az önhitt Malvoliot játssza felejthetetlenül, Mátray László parodizáló készségét felvillantva domborítja a szenvelgő, szavai, gesztusai alapján mintha inkább önmagába, semmint Oliviába szerelmes Orsinot, Szalma Hajnalka pedig a testvérét gyászoló szigorú szépséget, Oliviát alakítja remekül. Külön beszélni kell a Viola-Cesariot játszó Kovács Katiról, akinek egyszerre kell megjelenítenie a gazdájába, Orsinoba szerelmes nőt, és a magát férfinak kiadó szolgát. Kovács Kati kisfiús gesztusai, mimikája nagyszerűen érzékeltetik ezt az androgün állapotot, amelybe a sorsa, avagy zseniális megalkotója belekényszerítette. Említést érdemel a Gajzágó Zsuzsa (Mária), Diószegi Attila (Vitéz Böffen Tóbi), Erdei Gábor (Vitéz Fonnyadi Ábris) hármas is, akik a vérmes, szókimondó, népi komédiák és bohózatok hangulatát idézik meg felszabadult játékukkal számos alkalommal harsány kacagásra ingerelve a váradi közönséget. A kedden este látott remek előadás kétségtelenül az idei Festum Varadinum egyik kiemelkedő értékű kulturális eseménye volt.

Pap István