2015.10.08. 12:01
Valamennyi zászlót elvittek
A Bihari Napló csütörtöki lapszámában egyik előfizető olvasói levélben kifogásolta, hogy eltünt a magyar zászló a Székesegyházból. Kiváncsiak voltunk Böcskei László megyés püspök álláspontjára.
A Bihari Napló csütörtöki lapszámában egyik előfizető olvasói levélben kifogásolta, hogy eltünt a magyar zászló a Székesegyházból. Kiváncsiak voltunk Böcskei László megyés püspök álláspontjára.
Exc. Böcskei László megyés püspök ezzel kapcsolatban csütörtökön azt nyilatkozta honlapunknak: a Székesegyházban jelen pillanatban is olyan munkálatok folynak, melyek többek közt megindokolják, hogy bizonyos dolgokat elmozdítsanak. Meg lehet nézni, hogy kintről öntik be a konszolidációs anyagot, és az oldaloltároknál még a képeket is leszedik, hogy megvédjék ezeket. A zászló amúgy még a Múzemok Éjszakáján lett elmozdítva, amikor valamennyi zászlót eltávolítottak, mert a rendezvény jellege miatt nem illettek oda, illetve átrendezték egy kicsit a Székesegyház belsejét, például ismertetőtáblákát helyeztek ki. Amúgy akkor elkerült onnan a pápai állam, Nagyvárad és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum zászlója is. „Nekem az a benyomásom, hogy ez az írás egy kissé úgymond ferdített hozzáállás, egy kényelmes karosszékből könnyű írni, mindenbe belekötni”- fogalmazott a főpásztor. Hangsúlyozta: több adminisztratív okot is fel tud tehát sorolni arra vonatkozóan, amiért elkerültek bizonyos tárgyak. „Ma reggel is ott voltam a Székesegyházban, és ÉN rendeltem el, hogy távolítsák el az említett képeket, ezek megóvása céljából, illetve hogy nehogy károsítva legyenek. Amikor pedig befejeződnek a munkálatok, akkor a liturgikus tér is úgy alakul majd, ahogy ez a templomokban elő van írva.”- nyomatékosította. Hozzátette: ami a zászlókat illeti, elsősorban a templomi zászlókat kell visszatenni, de semmi olyan indok nem létezik, amiért a magyar zászló is nem lehetne bent a Bazilikában.