ERDON Helyi hírek

2015.10.19. 11:36

Maraton: szüret-kötet és felolvasóest

A váradiak számára is jól ismert Fábián Sándor új kötettel jelentkezett. Ami régi és újabb versekből áll össze. Ezt is bemutatták a VII. Nagyváradi Könyvmaratonon.

A váradiak számára is jól ismert Fábián Sándor új kötettel jelentkezett. Ami régi és újabb versekből áll össze. Ezt is bemutatták a VII. Nagyváradi Könyvmaratonon.

A VII. Nagyváradi Könyvmaraton keretében szombaton mutatták be Fábián Sándor Ars brevis vita idem című kötetét. A kiadvány – mint azt alcíme is mutatja – válogatott és új verseket tartalmaz. Az 1937- es születésű szerzőt jól ismerhetik már a váradiak is, hiszen régóta publikál, versei is sokfélék. Igen sokoldalú költészetének alakulása során előbb az orvosi hivatásával kapcsolatos élményvilág mutatkozott, később filozofikus hangvételű gondolati lírát művelt, de például gyermekverseket is írt. A mostani, immár sokadik kötetének bemutatóján beszélt a kezdetekről, és arról is, milyen viszonyban volt Szilágyi Domokossal – megosztotta, hogy utóbbi eljött az osztálytalálkozójukra is, mint meghívott, bár ebből kis incidens is származott, a meghívott és az általa kritizált egyes jelenlévők nézeteltérésbe keveredtek. Azt is elmondta, hogy költői pályája során is segítette bányaorvosi szakmája, mivel nem kellett párttagnak lennie ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és nem kellett sokat udvarolnia sem a rendszernek. 1954-ben végezte a középiskolát, 64-ben jelent meg első kötete. Szamizdat-kötetet is megjelentetett később, a nyolcvanas évek végén. A most megjelent könyve ötven év terméséből való válogatás is, az első írásaitól a szamizdat-versein át az olyan újabbakig, amelyek eddig még máshol nem jelentek meg.

Záróakkord

Ezúttal a VII. Nagyváradi Könyvmaraton része, egyben záróakkordja volt a legújabb váradi felolvasószínházi est. A Szigligeti Társulat művészei mutatták be ilyen keretben Demény Péter Királynő című művét, Novák Eszter rendezésében. A 43 éves kolozsvári szerző – mint megvallotta – meglepődött, hogy az ő művét választották bemutatásra, és izgatottan várta, milyen lesz a darab a színpadon. Végül ő is, akárcsak a közönség, ismét elégedett lehetett: ez a formátum amúgyis sikeres és hálás, és maga az írás is jó. Demény külön köszönetet is mondott a színészekek, így fogalmazva: „Fábián Enikő, Fodor Réka, Jerovszky Tímea, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kardos M. Róbert, Szotyori József - nélkülük, Novák Eszter és a Szigligeti Társulat egész stábja nélkül nem tapsikoltak volna a jázminok. A közönség is ezt érezte: a végén olyanok jöttek oda hozzám, akiket akkor ismertem meg, és láttam a szemükön, hogy nem udvariasságból gratulálnak.” Emellett egyébként a szerző más minősegekben is vendége volt a könyvmaratonnak. Egyes pogrampontok során ő méltatott újonnan megjelent köteteket, ugyanakkor a méltatott szerepkörét is kipróbálhatta. Bemutatták ugyanis Kolindárium című könyvét is. Amely „napló és dokumentum is, nyilvánossá tett beszámoló a szerző napjairól, állapotairól, hangulatairól. Sokféleképpen ol¬vas¬hatjuk tehát, önmagunk tükörképét keresve benne – és persze azt az arcot, amelyik rezdüléseivel segít át bennünket egy-egy teljes évünkön, hogy aztán minden újrakezdődhessen.”

Szeghalmi Örs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!