ERDON Helyi hírek

2015.10.07. 12:00

A gyász érzése épít bennünket

Nagyvárad- Kedden délután az aradi vértanúkra emlékeztek a nagyvárad-olaszi református templomban, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Valamennyi magyar történelmi egyház képviselve volt.

Nagyvárad- Kedden délután az aradi vértanúkra emlékeztek a nagyvárad-olaszi református templomban, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Valamennyi magyar történelmi egyház képviselve volt.

Az egybegyűlteket Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztor köszöntötte. Hangsúlyozta: október 6-án minden esztendőben az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk, akik életüket áldozták hazájukért. Azt emelte ki: fontos minden részletre odafigyelnünk, nem szabad általánosítanunk, és nem igaz az, hogy a történelmünkben több volt a veresség, mint a győzelem, hiszen ahogy Kupán Árpád történésznek néhány éve megjelent könyvében is olvasható, ha összeszámolunk valamennyi csatát, akkor kiderül, hogy a nyertes ütközetek vannak többségben. A tiszteletes ezután annak aláhúzása érdekében, hogy a haza mindig első helyen kell legyen, Babitsnak egy kevésbé ismert, hosszú időn keresztül eltitkolt költeményét olvasta fel, az Ezerkilencszáznegyven című verset.

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt I. levele 4. részének 20. versére alapozta mondandóját: „Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben”. Arról beszélt: az október 6-i gyásznap kapcsán két különböző vélemény fogalmazódik meg. Vannak, akik csúfolódnak, azt állítva, hogy magyar embernek nem szabad gyászolnia, míg mások úgy vélik, eljött az ideje annak, hogy egyenként és közösségként is szembenézzünk a gyásszal, és felmérjük a veszteség nagyságát. Meglátásában vívódásaink közepette tudatosítanunk kell azt, hogy az aradi hősök a szabadságért áldoztak életüket, mely egy olyan érték, amit a helyén kell kezelni. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a gyász épít bennünket, és nem félelemmel vagy aggodalommal kell viszonyulni ehhez, hanem olyan tényként kell elfogadnunk, melyet teherként Isten elé viszünk, aki a siker és a kudarc ura, a kezdet és a vég, az élet adója és elvevője. Ha ugyanis így cselekszünk, akkor a gyászban is megtaláljuk az Isten országát építő erőt.

Örökös újrakezdés

Mons. Fodor József római katolikus vikárius szerint az aradi tizenhárom kivégzése, a megszégyenítésük az egész nemzetnek szólt. Olyan hősök ők, akik nagyok voltak a hazaszeretetben, és a magyar szabadságért áldozták életüket, ezért példájuk emlékezetre méltó. Nem csak beszéltek, hanem a tettek mezejére léptek, nekünk pedig hinnünk kell abban, hogyha nem adjuk fel harcainkat, akkor küzdelmünk meghozza gyümölcsét, és Isten segítségével eljön egy szebb és boldogabb idő.

Molnár Imola unitárius lelkésznő azon meggyőződésének adott hangot: bár a gyász kapcsán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bevégeztetett, és nincs tovább, ez helytelen, mert valójában a vég sohasem jelent megsemmisülést, mert mindenből van újjászületés, örökös az újrakezdés. A tél után mindig eljön a tavasz, a sötét éjszakát hajnal váltja, és az áldozathozatalt követi a szabadság. Ennek fényében tehát az aradi vértanúkra nem csak fájdalommal kell emlékeznünk, hanem annak tudatában is, hogy az új élet reményében hozták meg áldozatukat. Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkipásztor az identitás és individualizmus kérdéskörét járta körül, rámutatva arra, hogy ha utóbbit helyezzük előtérbe, akkor az előbbi megőrzése veszélybe kerül.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!